Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.07.
Módosítva: 2022.11.07.

Koronatanút hallgatnak ki Czeglédy Csaba perében

Kedden folytatódik a per.

Szerző Ripost

E hét keddjén folytatódik a költségvetési és gazdasági csalással vádolt DK-s politikus, Czeglédy Csaba büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. Gyurcsány Ferenc és pártja ügyvédjének egykori bizalmasát hallgatják meg tanúként, aki a vádirat szerint szintén tagja volt a bűnszervezetnek. 

E hét keddjén és szerdáján a büntetőügy hetedrendű vádlottját hallgatja ki tanúként a Kecskeméti Törvényszék bírája Czeglédy Csaba és húsz társa büntetőperében a hatmilliárd forintot meghaladó költségvetési csalás kapcsán. A DK és a Gyurcsány család ügyvédje, Czeglédy Csaba a vádirat szerint bűnszervezet vezetőjeként különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűncselekményt követett el. Bűnsegédként szintén bíróság elé állított társa, a sümegi illetőségű férfi még 2019-ben egyezséget kötött az ügyészséggel, a bűncselekmények elkövetését beismerte, s úgy tudjuk, a büntetését már ki is töltötte. A bűnszervezet működtetésében huszonegy személy vett részt, nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság, az állami költségvetésnek 2011–17 között 6 milliárd 215 millió 705 ezer forint vagyoni hátrányt okozva. Ennek folyományaként a most idézett férfinak tanúként így már az igazmondás törvényi kötelme mellett kell számot adnia a történtekről. 

Emlékeztetőül: a Csongrád Megyei Főügyészség 2019. februárjában emelt vádat az ügyben. A vádirat lényege szerint a diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó, szombathelyi székhelyű Human Operator Zrt. igazgatósági elnöke, Czeglédy olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a társaság adófizetési kötelezettségének csökkentése, illetve a munkabért terhelő adó és járulék megfizetése alóli mentesülés volt. A bűnszervezet működése során a 2011. és 2017. év közötti időszakban Czeglédy és társai olyan számlázási láncolatot alakítottak ki, amelynek alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén csupán átszámlázást végző gazdasági társaságok, felső szintjén pedig a zártkörű részvénytársaság, a Human Operator állt. Lényegében mindent az anyacég végzett formálisan saját leányvállalatai közbeiktatásával, illetve a „teljesítési segédnek” nevezett iskolaszövetkezetekkel, amelyek irányítói a vádirat szerint csupán strómanok voltak. 

A koronatanúként most bíróság elé álló férfi az egyik leányvállalat, a Pannon Humán Szerviz 2009 Kft. tulajdonosa volt. Ez volt az a leányvállalat, amely az adórevizori vizsgálat szerint mintegy két és fél milliárd forintot készpénzben fizetett ki, részben azért, mert a fiktíven működő iskolaszövetkezetek igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tagjai zsebbe kapták havi járandóságukat annak fejében, hogy a nevüket adták a csaláshoz, pecsétjeiket, aláírásbélyegzőiket pedig – a vádirat szerint – átadták Czeglédy embereinek. Formálisan ez a leányvállalat, illetve később a Pannon Humán Koordinátor Szolgáltató Kft. állt közvetlen kapcsolatban a diákszövetkezetekkel. A Pannon Humán Szerviz 2009 Kft. 2016. november 16-án megszűnt – ekkor számlája már adóhatósági zár alatt volt –, jogutódja Pozsonyban a Pannon Human Servis-SK s.r.o. lett, amely részben szintén a tanúhoz volt köthető. Idehaza pedig, mint szűz cég a Pannon Human Koordinátor Kft. vette át a „helyét” a vádirat állítása szerint a számlázási láncban. 

Megjegyezzük, hogy Gyurcsány Ferenc Altus Portfolió Kft.-je Czeglédy „bajba jutott” cégének mintegy 280 millió forint „baráti” kölcsönt nyújtott, amelyből mintegy 57 millió forint éppen a Pannon Humán Szerviz 2009 Kft.-nél landolt. Egy későbbi 35 millió forintos kölcsön pedig egy harmadik, mellényzsebből előbukkanó leányvállalatnál kötött ki, amely akkortájt még nem keltette fel az adóhatóság érdeklődését, viszont a pénzhez így még a bírósági végrehajtó sem juthatott hozzá. (Ez már az az ügy, amelynél Czeglédy Csabát gazdasági csalással vádolja az ügyészség.) Holott Dobrev Klára vezérigazgató asszony, jelenlegi árnyékminiszterelnök nem ezzel a harmadik céggel, hanem Czeglédy anyacégével, a Human Operator Zrt.-vel kötött kölcsönszerződést. Ezek az ügyletek egyébként nem részei a vádiratnak, bár Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján – mint arról korábban írtunk – a BRFK-n nyomozás folyik jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával.

A büntetőeljárást eredetileg a Szegedi Törvényszék kezdte meg, és hét vádlott esetében – akik egyezséget kötöttek a vádhatósággal – már jogerős ítélet is született, a vádlottakat másféltől három és fél évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. Ezt követően a Szegedi Törvényszék büntetőbírái elfogultságot jelentettek be, így az eljárás Kecskeméten folytatódott, ahol lényegében befejeződött a bizonyítási eljárás első szakasza, a vádlottak kihallgatása, az említett két, ja­nuárban ismételten megjelenő vádlott kivételével. Egyikük, a másodrendű vádlott a Human Operator Zrt. könyvelési részlegének a vezetője, míg a másik az Idehaza Iskolaszövetkezet elnöke volt.

„Azt sem tudtam, hogy mit takar az engedményezés. Utólag belátom, hogy nekem sem kellett volna mindent ráhagyni a Human Operator Zrt. vezetőire, akik visszaéltek a bizalmammal, a munkámmal, a nevemmel, díszletként használt engem Czeglédy Csaba és Tánczos Andrea” – ismertette a bíró a kilencedrendű vádlottnak a nyomozás során tett vallomását. Mindezt az iskolaszövetkezeti elnök nem a költségvetési, hanem a DK ügyvédjének gazdasági csalás vádjában folytatott ügyében mondta.

Mint ismert, Gyurcsány ügyvédjét és húsz társát hatmilliárd forintot meghaladó költségvetési csalás vádjával állították bíróság elé. Czeglédy a Human Operator Zrt. igazgatósági elnökeként egy olyan bűnszervezetet épített fel, amelynek csúcsán a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, főként diákmunkaerő foglalkoztatására szakosodott munkaközvetítő cég állt, középső szintjén a Human Operator leányvállalatai, a számlázási lánc harmadik szintjén pedig fiktíven működő diákszövetkezetek álltak.

A kilencedrendű vádlott, M. Zoltán a középső szinten témavezető volt a munkaközvetítő cégnél, az alsó szinten pedig az Idehaza Iskolaszövetkezet és egy felnőtteket foglalkoztató szociális szövetkezet elnöke is volt, ám a szövetkezet igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait nem ismerte. Czeglédyék ezeket a személyeket, akik a nevüket adták a látszatszövetkezetekhez, zsebből fizették, és ugyancsak kapott pénzt zsebből M. Zoltán, aki fellázadt e helyzet ellen, és akkor a hivatalos fizetését a zrt.-nél a duplájára emelték.

M. Zoltán egyike volt azoknak a vádlottaknak, akik korábban beismerték a bűncselekmény elkövetését, a vádhatósággal vádalkut, jogi nevén egyezséget kötöttek. Eszerint M. Zoltánnal például három év három hónap börtönbüntetésben egyezett ki az ügyészség, ám a vádlott visszavonta vallomásának azt a részét, amelyben saját bűnösségét is elismerte, egyúttal megerősítette, hogy a bűnszervezet teljes körű irányítója Czeglédy Csaba és a harmadrendű vádlott, T. Andrea volt.

 


 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kondenzcsík ártalmatlan pára vagy halálos méreg?

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Tűzzel játszanak a nyugati politikusok: az orosz atombombák nem állnak bevetésre készen?

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér