Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.05.27.
Módosítva: 2023.05.27.

Tizenhét éve hangzott el az őszödi beszéd

Gyurcsány leleplezte magát.

Tizenhét éves Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, melyben az akkori miniszterelnök zárt ajtók mögött arról beszélt, hogy hazudtak reggel, éjjel meg este és egyáltalán nem csináltak semmit – idézte fel a Híradó.hu.

 

Tizenhét éve hangzott el az őszödi beszéd

Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök

 

Gyurcsány Ferenc szónoklatát a baloldal valóban megpróbálta újraértelmezi és a legnagyobb igazságbeszédként beállítani, s néhány évvel azután, hogy elhangzott, tényleg kiadták. Ráadásul ő maga, a bukott miniszterelnök osztogatta a lemezt 2010-es évértékelőjén ezer forintért.

Az évforduló alkalmából a Híradó végül felidézett néhány emlékezetes részletet a beszédből:

„Amit azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.”

„Nincsen sok választás. Azért nincs, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. (…) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt el sem tudtuk korábban képzelni. (…) És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani, az elmúlt négy évből olyan jelentős kormányzati intézkedést, amelyre büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végén. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”

„Lehet még itt egy darabig teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai – amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni – segítette, hogy ezt túléljük.”

„Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.”

A 2006-os választási győzelem után, de még a kormányalakítás előtt a Magyar Szocialista Párt frakciója zárt ülést tartott a balatonőszödi kormányüdülőben. A győzelmi hangulat gyorsan elpárolgott, Gyurcsány Ferenc programbeszédében ugyanis százmilliárdos nagyságrendű költségvetési kiigazítást sürgetett még az önkormányzati választások előtt. Mivel népszerűségvesztéstől tartottak, főként a vidéki polgármesterek részéről ellenállás fogalmazódott meg. Gyurcsány 25 percben reagált az elhangzottakra, ez a felszólalás kapta később a közbeszéden az „őszödi beszéd” elnevezést.

A BESZÉD AZÉRT VOLT SOKKOLÓ HATÁSÚ, MERT MAGA A MINISZTERELNÖK VALLOTT ARRÓL, MÉGPEDIG TRÁGÁR STÍLUSBAN, HOGY MILYEN HATALOMTECHNIKAI JÁTSZMÁKKAL, TRÜKKÖKKEL SIKERÜLT POZÍCIÓBAN MARADNIA, ELTITKOLVA A NYILVÁNOSSÁG ÉS SAJÁT PÁRTJA ELŐL IS AZ ORSZÁG VALÓS GAZDASÁGI HELYZETÉT, ÉS AZT, HOGY KORMÁNYÁNAK NINCS ÖTLETE ARRA, MIT KELLENE TENNI.

Gyurcsány Ferenc zárt ajtók mögött 17 éve mondta el őszödi beszédét

FORRÁS: MTI/SOÓS LAJOS

A miniszterelnök többek között ezt mondta:  

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végig 

hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"

Gyurcsány azt is mondta: "majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel meg este. 

A trágárságoktól hemzsegő beszédben ("elkúrtuk", "kurva ország", bassza meg") a választókat mélyen lenézve arról is beszélt, hogy Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.

Mivel Gyurcsány és a kormány vezető tagjai végighazudták a kampányt, sok szocialista frakciótag számára is csak itt vált világossá, hogy óriási bajban van Magyarország. Több százmilliárd forint hiányzik a költségvetésből. 

A MÁSODIK GYURCSÁNY-KORMÁNY 2006. JÚNIUS 9-ÉN TETTE LE A HIVATALI ESKÜT, MAJD NEM SOKKAL KÉSŐBB BRUTÁLIS MEGSZORÍTÁSOKAT TARTALMAZÓ CSOMAGOT JELENTETTEK BE.

Gyurcsány Ferenc

FORRÁS: AFP/ATTILA KISBENEDEK

A MEGSZORÍTÁSOKAT GYURCSÁNY AZZAL A CINIKUS KOMMENTÁRRAL JELENTETTE BE, HOGY "NEM KELL FÉLNI, NEM FOG FÁJNI". Átlagosan 30 százalékkal emelkedett a gáz ára, növelték a villamos energia árát, emelték az áfakulcsot, a jövedéki adót és a munkáltatói járulékot is. Az intézkedéseknek viszont itt még nem volt vége. Szintén bejelentették, hogy 2008-tól tandíjat kell fizetni, és 2007-ben bevezetik a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is. 

AMIKOR PEDIG A MUNKAADÓK AZ ADÓEMELÉST KRITIZÁLTÁK, GYURCSÁNY ŐRJÖNGVE EZT MONDTA: "EL LEHET MENNI MAGYARORSZÁGRÓL! ITT LEHET BENNÜNKET HAGYNI, KÉREM SZÉPEN! TESSÉK! LEHET MENNI!."  

Az őszödi beszéd azonban nem maradt a zárt ajtók között. 2006. szeptember 17-én ismeretlenek eljuttatták az őszödi beszéd hangfelvételét több szerkesztőségbe. Miután a hangfelvétel egyes részletei nyilvánosságra kerültek, Gyurcsány kénytelen volt elismerni, hogy valóban ő van a felvételeken. 

VISZONT NEM KÉRT BOCSÁNATOT, SŐT, AZT MONDTA, BÜSZKE A BESZÉDRE, ÉS NEM KÍVÁN LEMONDANI, PEDIG EZ LETT VOLNA AZ ELVÁRHATÓ MINIMUM.

Gyurcsány Ferenc

FORRÁS: MTI/ILLYÉS TIBOR

Sőt, a baloldali hátország segítségével megpróbálta az őszödi hazugságbeszédet igazságbeszédnek hazudni. Mindössze annyit ismert el, hogy "egynémely jelző" elhagyásával kellett volna elmondania a beszédet.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően nem sokkal megkezdődtek a tüntetések is. A kezdetekben pár ezer ember, másnap már tízezren gyűltek össze Gyurcsány és a kormánya lemondását követelve. A tüntetők szeptember 18-án elfoglalták a Magyar Televízió székházát.

A demonstrációk a következő napokban is folytatódtak. Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján és 17 nappal azt követően, hogy a baloldali parlamenti többség bizalmat szavazott Gyurcsány Ferencnek, elérkezett a rendszerváltást követő időszak legsötétebb napja. A Fidesz az Astoriánál tartott nagygyűlést, a rendőrség pedig megvárva a rendezvény végét, lovasrohamot vezényelt a nagygyűlésről távozó békés megemlékezők közé. Rengetegen megsérültek, köztük Révész Máriusz országgyűlési képviselő is. 

Ezt követően gumilövedékekkel kezdték el lőni az embereket, sokszor nem a testüket és a lábukat célozták, hanem a szemüket. Két embernek is kilőtték a szemét, közülük az egyik megvakult, néhány évvel később pedig öngyilkos lett. A rendőrök nem viseltek azonosító jelvényt sem, síkmaszkban voltak, így lehetetlen volt azonosítani őket.

Gyurcsány végül csak 2009-ben mondott le, miután gazdaságpolitikájával majdnem csődbe vitte az országot. Az őszödi beszéd máig a hazugságbeszéd jelképe.


 


 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Tűzzel játszanak a nyugati politikusok: az orosz atombombák nem állnak bevetésre készen?

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér