Létrehozva: 2019.04.28.

Így vág vissza a Fidesz a patkányozós Bangónénak - videó

A Fidesz országos tájékoztató akciót indít Bangóné Borbély Ildikó patkányozásáról - jelentette be Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató.

Miután hiába szólították fel lemondásra a Fidesz szavazóit patkánynak nevező képviselőt és az MSZP is kínos, gyáva magyarázkodásba kezdett, a Fidesz a magyar emberekhez fordul egy több lépcsőből álló, tájékoztató akciót indítanak. Ennek része az alábbi videó is.

Hidvéghi Balázs elmondta, pénteken a képviselőhöz fordultak, felszólították, hogy mondjon le az országgyűlési képviselői mandátumáról és távozzon a politikából.

Bangóné azonban ezt nem tette meg, ehelyett egy kínos és gyáva magyarázkodásba kezdett.

A kormánypárti politikus hozzátette, szombaton a Magyar Szocialista Párt vezetőihez fordultunk és arra kértük őket, hogy hívják vissza Bangónét a magyar Országgyűlésből. Azonban süket fülekre találtunk. Az MSZP is kínos és gyáva módon próbálja magyarázni a megmagyarázhatatlant – mutatott rá. Majd kifejtette:

"Ebben a filmben azokhoz a jóérzésű magyar emberekhez fordulunk, akik úgy gondolják, hogy egy ilyen durva és sértő mondat nem maradhat következmények nélkül, és arra kérjük őket, hogy emlékezzenek majd erre a mondatra, amikor május 26-án sor kerül az európai parlamenti szavazásra."

 

 

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Az egész világ neki szorított: legyőzte a betegség a hollywoodi színészt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

V. Naszály Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal

POLITIK

20 év után először jön kínai elnök hazánkba

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.