Létrehozva: 2019.09.16.

Döbbenet, ezért nem kapott három aranyat a magyar merülőbajnok lány

Ma érkezik haza Magyarországra Korok Fatima, a szabadtüdős merülés első magyar világbajnoka, aki – ahogyan azt a Ripost megírta – 81 méter mélyre ereszkedett le a tengerben kötél mentén. A versenyek befejezése után a 26 éves lány nyilatkozott a Ripostnak.

Ripost: Láttuk a képeket, hogy egy korongot kellett elérned. Hogyan zajlik a szabadtüdős mélymerülés, menet közben dől el, milyen mélyre úszol?

Korok Fatima: Nem, azt előző nap be kell jelenteni, és aki a legnagyobb mélységet jelöli meg, az merül először. Ha szabályosan és sikeresen végrehajtja a merülést, övé a bajnoki cím, ha nem, a következő az esélyes, és így tovább.

Ripost: Te a kötél mentén végrehajtott merülésben lettél világbajnok, de három számban is indultál. Milyen esélyeid voltak a másik kettőben?

F: Kis szerencsével azokban is világbajnok lehettem volna. Kedvenc számom az eszköz nélküli merülés, amiben az ukrán versenyző 66, én 64 métert jelöltem meg. Az ukrán lány elájult, emiatt kizárták a versenyből, így, ha teljesítem a 64 métert, én lettem volna a világbajnok. Azt mondták, egy órával a verseny előtt ott kell lenni, de arról nem tájékoztattak, hogy a versenybíróknál le is kell jelentkezni. Ezt elmulasztottam, emiatt zártak ki.

Ripost: Nagyon rosszul esett?

F: Persze, bevallom, sírva fakadtam. De nem volt sok idő a búslakodásra, készültem a következő számra.

Ripost: A kötél mentén 81 méter mélybe mentél, és ezzel világbajnok lettél. Biztos voltál benne, hogy meg tudod csinálni? Nem féltél egyedül a mélyben?

F: Bíztam benne, hogy meglesz. Elhatároztam, hogy csak addig merülök, ameddig jól érzem magam. Odalent a mélyben egyedül van az ember, körülbelül 30-35 méteres mélységből kísérnek vissza a búvárok. Élveztem a merülést, és nagyon boldog vagyok, hogy megszerezhettem hazámnak az első világbajnoki aranyérmet ebben a sportágban.

Ripost: Harmadszor páros uszonnyal merültél, pedig sellőuszonnyal sokkal könnyebb. Miért nem azzal indultál?

F: Általában ezt a két számot külön veszik, ha így lett volna, a páros uszonyos merülésben is világbajnok lehettem volna, mert abban a legmélyebbre mentem. Nincs még sellőuszonyom, arra már nem futotta a felkészülési keretből.

Ripost: Szüleid, szülőfalud és vadidegen magyar emberek adták össze a pénzt az indulásra. Milyen érzés ez?

F: Szívmelengető, egyben arra kötelez, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített, aki drukkolt, aki lélekben velem volt. Sokat számított, hogy a szüleim az első két nap itt voltak velem, személyesen is biztattak.

Ripost: Mik a további terveid?

F: Most két hétig itthon leszek, több iskola is meghívott előadást tartani, és szeretnék kicsit pihenni, a családommal lenni. Aztán utazom vissza Egyiptomba, Dahabba, ahol dolgozom és ahol már nagyon vár a párom. Versenyzőket készítek fel és folytatom az edzéseket is. Én magam most nem készülök versenyre, de jövőre mindenképp szeretnék indulni a világbajnokságon.

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

metropol.hu

„Ez a Krausz egy mázlista” – Mikes Anna mesés lábakat villantott

vg.hu

Megint bejött a japánok számítása, itt a hibridek aranykora

ripost.hu

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria