KÜLFÖLD

A legkisebb koporsók a legnehezebbek: édesanyja karjaiban halt meg a 3 éves kisfiú

Alig pár nappal korábban közölték a családdal, hogy a kisfiú rákos.
címkék:
  • Szerző: Ripost

A 3 éves kisfiú édesanyja karjaiban halt meg, mindössze napokkal azután, hogy a vizsgálatok kiderítették, rákos.

Robbie Elliot rosszul lett, a szülei elvitték orvoshoz, aki Calpolt (gyerek lázcsillapító) írt fel a kisfiúnak, mert úgy gondolta, valamilyen vírus támadta meg. A gyerek állapota azonban tovább romlott, így már kórházba került.

Ott derült ki, hogy az agyában, a veséjében, a szívében és a gyomrában is daganat van. Pár nappal később a kisfiú meg is halt.

„A teljes világuk a feje tetejére állt. Robbie anyja és apja tudta, hogy valami nagy baj lehet, mert Robbie egyszerre kedvetlen lett és erőtlen. A szülei követelték az orvosoktól, derítsék ki, mi a baja” – mesélte a kisfiú keresztapja a Mirrornak.

Először a veséjén lévő daganatot találták meg, és ekkor még azt mondták a családnak, hogy gyógyítható. Amikor azonban tovább vizsgálták, minden remény elveszett. A kisfiú szervezetében olyan áttéteket képzett a rák, amely lehetetlenné tette a gyógyulást.

A keresztapa a GoFundMe oldalon hozott létre egy adománygyűjtést a család megsegítésére. Az egyik kommentelő azt írta: „Egyetlen szülőnek sem lenne szabad átélnie ezt a fájdalmat”.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?