KÜLFÖLD

Biztonságiak menekítették ki a német politikust a menekülttáborból

Armin Laschet, a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke ellátogatott a görögországi Leszbosz szigetére, hogy személyesen győződjön meg a jelenlegi állapotokról. Az események azonban hirtelen nem várt fordulatot vettek.
  • Szerző: RIPOST

A Leszbosz szigetén található Moria táborban körülbelül tízszer annyian élnek, mint ahány férőhelyet alakítottak ki eredetileg. Az embertelen körülmények között tengődő 14 ezer migráns nagy része arra vár, hogy Nyugat-Európába, azon belül is elsősorban Németországba utazhasson tovább. A német kormány rendszerint úgy dönt, hogy kisebb csoportokat, főként nagykorú kíséret nélkül lévő gyerekeket, befogad a görög táborból.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke éppen ezért úgy döntött, hogy maga is elrepül Leszboszra, ahol személyesen tekinti meg a kialakult helyzetet. A politikus előbb a konténerekből kialakított szállásrészt tekintette meg, majd a tervek szerint továbbment volna a helyiek által csak „vad résznek” nevezett területre.

A tartományi kormányfőt hamar megrohamozták a migránsok.
Fotó: Dorothea Hülsmeier / Getty Images

A biztonsági erők ezt a látogatást hamar félbeszakították, mivel a migránsok azt hitték, hogy Laschet egész Németország miniszterelnöke, és a megváltóként tekintettek rá. A menedékkérők elkezdtek gyülekezni, és azt skandálták, hogy „Szabad Moriát”.

Ezen kívül a legtöbben megpróbáltak a politikus közelébe férkőzni, hogy elmesélhessék neki a saját személyes történetüket. A helyi erők azonban pontosan tudták, hogy a vad részen gyakran kerül sor verekedésekre, késelésekre, amikben az elmúlt években már több ember is életét vesztette, így jobbnak látták, ha a német tartomány kormányfőjét biztonságba helyezik. Armin Laschetet egyébként a görög miniszterelnök is fogadta. A német politikus decemberben pályázik a pártja elnöki tisztségére, aminek elnyerésével az sem kizárt, hogy 2021-ben ő lenne a kancellári poszt legesélyesebb várományosa.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?