KÜLFÖLD

Sokkoló hírről rántották le a leplet: Majom B-vírus okozta fertőzésben halt meg egy férfi Kínában

A tragikus kimenetelű megbetegedés még májusban történt, de a kínai hatóságok csak most hozták nyilvánosságra az eset részleteit.

A kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (IVDC) tájékoztatása szerint Majom B-vírus (BV) okozta fertőzés következtében életét vesztette egy pekingi állatorvos, aki nagy valószínűség szerint halott makákók boncolása közben kapta el a halálos kórokozót – írja a Global Times kínai hírportál.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az 53 éves állatorvos esetében először hányást és hasmenést okozott a vírusfertőzés, majd állapotromlása miatt több kórházat is felkeresett, de a panaszai pontos okát sehol sem tudták diagnosztizálni. A Majom B-vírus végül május 25-én végzett a meg nem nevezett pácienssel; ám tudományos okokra hivatkozva ezt csak most hozták nyilvánosságra a kínai járványügyi hatóságok.

Sajtóinformációk szerint az elhunyt korábbi lakhelyét sterilizálták, a barátait és közeli hozzátartozót pedig határozatlan időre karanténba helyezték. Minderre azonban csak elővigyázatosságból volt szükség, ugyanis a Majom B-vírus nagyon ritkán terjed emberről emberre.

Képünk illusztráció

A Majom B-vírust egyébként 1932-ben regisztrálták először, és jelenlegi tudásunk szerint csak közvetlen kontaktussal terjed. A fertőzés első tünetei influenzaszerűek, melyek közé a láz, hidegrázás, izomfájdalom, fáradtság és fejfájás tartozik. A betegség végső stádiumában apró, sebes hólyagok alakulhatnak ki a fertőzött bőrén, miközben légszomj, émelygés, hányás, hasi fájdalom és – meglepő módon – csuklás jelentkezhet nála.

A fertőzés halálozási rátája kiemelkedően magasnak számít: 70-80 százalék. Felfedezése óta csaknem 50 Majom B-vírussal fertőzött beteget regisztráltak a világban, az esetek többségében majomharapás okozta a megbetegedést.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?