Létrehozva: 2020.08.06.

Nagy a baj a szomszédban, Romániában több mint 1300 új fertőzöttet azonosítottak

Egyetlen nap alatt 1300 új koronavírusos beteget azonosítottak, 45 halálesetről számoltak be. A helyzet aggasztó Romániában.

Romániában ismét több mint 1300-zal növekedett egy nap alatt a koronavírussal diagnosztizáltak száma, és újabb 45 halálesetről számolt be csütörtöki jelentésében a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) – jelentette Baranyi László, az MTI tudósítója.

Az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma másfélszerese az utóbbi két hét átlagának. A járvány eddig 2566 áldozatot követelt Romániában. A nyilvántartott több mint 26 ezer aktív fertőzött közül csaknem nyolcezren vannak kórházban. A súlyos esetek száma valamelyest csökkent, csütörtökön 458 koronavírusos beteget ápoltak intenzív osztályon.

Az utóbbi 24 órában újabb 1345 embernél mutatták ki a fertőzést: ez megközelíti a múlt csütörtökön feljegyzett negatív csúcsot és több mint 15 százalékkal magasabb az utóbbi két hét átlagánál.

A járvány továbbra is Bukarestben és a főváros északi szomszédságában található Prahova és Arges megyében terjed, ahol a fertőzésszám az utóbbi napon is meghaladta, vagy megközelítette a százat. Ezzel szemben a partiumi Szatmár megyében és a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megyében csak két-két új fertőzést jelentettek.

További megyék járványügyi operatív törzsei rendelték el a kültéri maszkviselést. Szombattól kezdődően a veszélyhelyzet végéig Kolozsváron és Kolozs megye egész területén is maszkot kell viselnie minden felnőttnek és öt évet betöltött gyereknek, amikor szabadtéri rendezvényen, népünnepélyen, búcsún vagy zarándoklaton vesz részt. Erdélyben korábban Brassó, Arad, Temes, Kovászna és Szatmár megye hatóságai fogadtak el hasonló rendeletet

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil