KÜLFÖLD

Önvédelemből ölte meg az apját, ejtették az emberölés vádját

Az ügyészség megszüntette a házi őrizetét annak a 19 éves lánynak, aki múlt vasárnap meggyilkolta az apját.
  • Szerző: Ripost

A 19 éves olasz fiatal, Deborah Sciacquatori a Rómától északra lévő otthonukban végzett az apjával. Az ügyészség szerint a fiatal önvédelemből ölt, miután állandó zaklatásnak volt kitéve.

Mint kiderült, a lányt rendszeresen verte az apja, majd amikor legutóbb részegen ismét bántalmazni akarta, a nagymamájával bezárkózott a lakás egyik szobájába.

Amikor a férfi utánuk akart menni, a nő hangosan figyelmeztette, hogy ne közeledjen. Az apa ennek ellenére behatolt a helyiségbe, és ütni kezdte lányát, amire ő fejbe vágta a részeg férfit. Deborah ezután egy késsel elvágta a férfi torkát. Bár ijedtében megpróbálta bekötözni a sebet, ekkor már nem tudta megmenteni apja életét, aki elvérzett - írja a BBC.

A férfit - aki korábban hivatásos bokszoló volt, valamint rendőr elleni erőszak miatt börtönben is ült - ismerősei is agresszívnak ismerték. Felesége is elismerte, hogy évek óta zaklatta lányukat, de az asszony saját bevallása szerint nem akarta jelenti a történteket a hatóságoknál, mert attól félt, hogy elveszik tőlük a gyereket.

Az ügyész a vádat, ami korábban emberölés volt, a fenyegetésnél aránytalanul nagyobb sérelmet okozó jogos önvédelemre változtatta. A napokban dől el, hogy a lánynak kell-e a továbbiakban felelnie az ügyben.

Hol van a jogos önvédelem határa?

"Ha valaki közvetlen testi veszélynek van kitéve, az végső esetben olyan áron is megvédheti magát, amibe a másik fél belehal. A jogos védelmi helyzet addig tart, ameddig a támadás, illetve annak közvetlen veszélye" – mondta a %% -nak Dr. Kamarás Péter. Az ügyvéd szerint azonban az olasz nő esetében látszólag véget ér a jogos önvédelem azzal, hogy leütötte az apját. Ilyenkor a bíróságon múlik, hogy megállapítható-e olyan feldúlt lelkiállapot, amelynek következtében még a torkát is elvágta az apjának.

Az ügyvéd elmondása szerint jogos önvédelem esetén a büntetés korlátlanul enyhíthető.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?