Létrehozva: 2016.02.20.

Több ezren tiltakoznak a Nyugatinál az állatkínzások ellen

Gigatüntetést szervezett több állatvédõ szervezet szombaton Budapestre. A demonstrálók az állatkínzás ellen szólalnak fel, azt követelik, hogy az állatokat bántalmazók ne kerülhessék el a büntetést.

Szombaton délután fél 2-re szerveztek országos demonstrációt a Nyugati pályaudvarhoz, de már egy órakor elkezdtek gyülekezni a szimpatizánsok. A tüntetést 27 állatvédő szervezet közösen hirdette meg, de már több mint 100 csoport csatlakozott hozzá. Azt szeretnék elérni, hogy az állatkínzók ne kerülhessék el a büntetést.

A több ezer résztvevő azt is követeli, hogy minden bántalmazott állat kapja meg azt a jogi védelmet, ami az állatvédelmi törvényben áll, és minden állatkínzó bűnhődjön meg tetteiért!

 

Ezzel utalnak arra a nemrégiben történt esetre,  amikor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei deteki alpolgármester fia egy baseballütővel vert agyon egy kiskutyát, majd az erről készült felvételt megosztotta az interneten. A tiltakozók követelik, hogy a "deteki mészáros" ellen a lehető legszigorúbb büntetést szabják ki, és a büntetőeljárást ne söpörjék a szőnyeg alá azért, mert édesanyja, Gulyás Erzsébet a helyi alpolgármester.

A Nyugati pályaudvarhoz meghirdetett demonstráció résztvevői a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán keresztül vonulnak át a Parlamenthez, rendőrök biztosítják a nyugodt haladást.

 

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

Tovább fokozódik a háborús őrület - videó

metropol.hu

Ez nagyot szólna, Dárdait és Lőwöt ugyanaz a magyar csapat hívja

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

ripost.hu

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

magyarnemzet.hu

Elesett az M7-es, araszol a hazafelé tartó kocsisor a Balatonról

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

travelo.hu

Vadkamerák elé sétált a Bükkben kóborló medve

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-