Létrehozva: 2020.02.13.

Kis foci, nagy botrány: tömeges balhé tört ki a magyar stadionban

17 éves tehetséggel akaszkodott össze Lanzafame, az ellenfél edzője alaposan kiosztotta a Honvéd sztárját. Még az edzők is megtalálták egymást.

Amilyen gyengén játszottak – főleg a favorit NB I-es kispestiek -, olyan erősnek érezték magukat a szerda esti Honvéd-Haladás (1-0) Magyar Kupa-meccs résztvevői a lefújás után. Ráadásul mindezt úgy, hogy a két csapat szurkolói legendásan baráti viszonyt ápolnak egymással, ha rajtuk múlt volna, egymás mellett drukkoltak volna a lelátón. Az M4 Sport kommentátora szerint már a szünetre vonulva is összeakaptak a két stáb tagjai az öltözőfolyosón, majd a végén a focisták ugrottak egymásnak.

Fotó: m4sport.hu

A rossz formája miatt amúgy is láthatóan frusztrált Davide Lanzafame a nyakánál megragadva akarta móresre tanítani az őt végig faragó Haladás-játékosok egyik legfiatalabbját, aki éppen kezet nyújtott volna neki. Mégsem az ő dulakodásukat büntette Kárpály Mihály játékvezető: a Haladásból a mindössze 17 éves Szekér Ádám segítségére siető Jagodics Márk csapatkapitány, míg a Honvédból a magából kivetkőzve lökdösődő Kálnoki-Kis Dávid kapott piros lapot a történtekért.

A másodosztályban kiesésre álló Haladás új edzője, Mátyus János éppen nevelőegyesülete ellen készítette – és tüzelte – föl remekül a csapatát. A nyilatkozatában aztán nem kímélte Lanzafamét:

„Hát, huszonkét férfi volt a pályán, illetve néhányan még a kispadon is. Nem szívesen mennék bele, de elképesztő, ami a legvégén történt. A magyar labdarúgás befogadott egy olyan játékost, akit a hazájában kivetettek, itt pedig megüt egy másik játékost... Ez nem elfogadható. Szerintem ez nem fér bele. Az belefér, hogy a játékosok néha verbálisan beszólnak egy-két nem odavaló szót, de ez talán túlzás volt”

- mondta a hajdani kispesti közönségkedvenc a jelenlegiről.

A balhé további pikantériája, hogy a Lanzafaméval összekülönbözött Szekér Ádám édesapja, Szekér István húsz éve szintén futballozott Kispesten.

„Lanzafame sajnos az egész mérkőzésen nem túl szépen viselkedett szegény Szekérrel. Egy tizenhét éves srácról van szó, aki először játszott egy ilyen stadionban, először játszott tévés meccsen. Én úgy gondolom, hogy egy rutinos játékosnak, egy külföldi játékosnak ezt kezelnie kéne. Az, hogy ő a mérkőzés után odamegy a tizenhét éves sráchoz, és felpofozgatja, fogja a nyakát, az nem fér bele”

- nyilatkozta a kiállított Jagodics, hozzátéve: az ő és Kálnoki-Kis bekapcsolódása már csak „utózönge” volt, a történtekért vállalja a felelősséget.

A kispestiek közleményben reagáltak. Elmondásuk szerint Lanzafame megbánta a történteket, de nem minden úgy esett meg, ahogy a televízión keresztül láthattunk. A részletekért olvasd el a klub közleményét!

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera is vette, mindenkit otthagyott a megalázott Mbappé

A NAP VIDEÓJA

Még Sztankovics is elérzékenyült, megható akciót szervezett a Fradi

A NAP VIDEÓJA

Őrületes buli az éjszakában, magyarok ünnepelték a sikert - Videó

A NAP VIDEÓJA

Viperák, könnygáz, újabb videó került elő a magyar focibotrányról

A NAP VIDEÓJA

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

A NAP VIDEÓJA

Mindent megmutat, átlátszó fehérneműben vonaglik a tetovált álomnő

A NAP VIDEÓJA

Súlyos eltiltás fenyegeti, lecsapott a magyar foci harcos rosszfiúja

A NAP VIDEÓJA

Videón a botrány: Megölelte a pályára szaladó nőt, súlyos büntetést kapott a kapus