Létrehozva: 2019.05.20.

Súlyos blama, totális csődöt mondott a Real Madrid

Minél elõbb szeretnék elfelejteni a most véget ért szezont a Real Madridnál. Pocsék teljesítményt nyújtott a spanyol labdarúgó-csapat.

Régen látott pocsék statisztikai mutatókkal zárta a szezont a Real Madrid labdarúgó-csapata. A királyi gárda a Betis elleni hazai kudarccal fejezte be az idényt, ez volt az ötödik veresége otthon, ennél többet csak 1974-ben szenvedett el.

Ha a 2018/19-es idény valamennyi tétmeccsét nézzük, akkor 18 alkalommal kapott ki a Real, és ezzel felülmúlta az eddigi negatív rekordját (1998/99-ben 17 zakó). A bajnokságban csupán 68 pontot termeltek, utoljára 2002-ben állt ilyen kevés a nevük mellett.

A Realt három tréner irányította ebben a szezonban, Julen Lopetegui kezdte, Santiago Solari folytatta, és Zinedine Zidane zárta. Érdekesség, Lopetegui és Zidane ugyanolyan számokat produkált, mindketten öt győzelmet, két döntetlent és négy vereséget értek el a csapattal. Előbbit kirúgták emiatt, utóbbi a következő szezonban bizonyíthatja, hogy többet tud kihozni a Realból, amely csak a harmadik lett a bajnokságban, míg a Bajnokok Ligájában címvédőként már a nyolcaddöntőben elvérzett.

Az AS című spanyol lap úgy vélte, Cristiano Ronaldót képtelen volt pótolni a Real, ez vezetett a csapnivaló eredményekhez.

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Magyarország híd szerepet tölt be Kína és az Európai Unió között

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Végzetes tragédiába torkollott a német fiatal spanyolországi nyaralása az első napon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra