Létrehozva: 2018.09.05.

Új szerepben tér vissza a gyönyörű sztáranyuka

Az egykori szépségkirálynõ több mûsorban bizonyította már rátermettségét, de most egy igazán testhezálló feladattal tér vissza a képernyõre.

A jövőben Horváth Éva vezeti majd a megújult Babavilág című produkciót a TV2-n. Éva Szekeres Nórát váltja majd, és lapunknak elárulta, teljesen új szemszögből igyekeznek megközelíteni a gyermeknevelés kérdését.

"Abszolút testhezálló számomra ez a feladat, hiszen nyakig benne vagyok a babázásban Kristóffal, aki tizenhat hónapos. A Babavilág tematikája a jövőben kissé eltér majd a megszokottól. Szeretnénk az anyukák és az apukák szemszögéből megközelíteni a témát. Megpróbáljuk lerántani a leplet és elmondani, hogy nem mindig leányálom szülőnek lenni.

Fontos, hogy beszéljünk a tökéletlenségeinkről, hogy senki ne érezze úgy mintha csak vele lenne gond.

Gond ugyanis tényleg mindannyiunkkal van és mindannyian vétünk hibákat, vagy éppen vagyunk tökéletesek a magunk módján. Fontos elmondani, hogy nincs rossz nevelés ebben a korban, és tényleg mindenki úgy csinálja, ahogy tudja…”

- mondta lapunknak Éva, aki például kisfia etetésekor van bajban.

„A párom és én is jó evők vagyunk, de ez Kristófnál egyelőre nem így alakul. Esetében az etetés maga a rémálom! Õ úgy gondolja, hogy az evésnél minden fontosabb. Tulajdonképpen a levegőből él és cicizik…”

- árulta el a műsorvezető.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

mandiner.hu

Szabadulhat Gyárfás? Találtak egy szálat, ami ügyvédje szerint elvezethet az igazsághoz

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

travelo.hu

Videó: Egész nap élőben követheted a seregélyesi gólyacsalád izgalmas életét

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”

SZTÁRDZSÚSZ

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”