Létrehozva: 2019.03.04.

Vadonatúj zenekarral tér vissza Beri Ary, új életéről vallott

A Szerelem az elsõ vérig sztárja egy idõre teljesen eltûnt a nyilvánosság elõl. Életében voltak mélypontok, de most már csak a hivatásával és a hobbijával foglalkozik.

Kétlaki életet él Berencsi Attila, alias Beri Ary, akit az ország a nyolcvanas években a Szerelem első vérig című filmben ismert meg. A gyerekszínészből lett énekes-festőművész őszintén vallott a %RIPOST%-nak a hivatásáról és arról, hogyan él manapság.

"Kilenc éve letettem a cigarettát és az alkoholt, ami, bármilyen meglepő, egyáltalán nem volt nehéz. Azért volt könnyű a döntés, mert én sosem voltam ezeknek a rabja, csak el kellett határoznom, hogy abbahagyom. Azóta rendeztem az életemet, vidékre költöztem, de hetente több napot is Budapesten töltök a műtermemben, festést tanítok és innen járok edzeni is" - mondta el a %RIPOST%-nak Attila. 

Annak ellenére, hogy Attila gyakorlatilag a gyerekkorát is reflektorfényben töltötte, ugyanúgy izgul a koncert előtt, főleg, hogy új zenekara, a Neuron március 7-én debütál az Akvárium Klubban.

"Az utolsó pillanatig törekszem arra, hogy legyen egy nívója az előadásomnak. Én akkor is elvagyok, ha nem nézi meg senki, és akkor is, ha tízezer ember nézi meg, és tudom, hogy nem volt olyan, amit érdemes lenne megtapsolni" - fogalmazott Attila.

origo.hu

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

hirtv.hu

Dermesztő hír érkezett Ukrajnából

life.hu

"A mennybe megyek és addig játszom, míg oda nem érsz" - mondta a 4 éves kisfiú édesanyjának és meghalt

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”