Létrehozva: 2015.06.15.

Oda vágyik a teniszlegenda, ahol ellopták a spermáját

Mindig is a félvér csajokra gerjedt, csakhogy a hazájában ezt rossz szemmel nézik.

Elege van Németországból Boris Beckernek. A 47 éves teniszlegenda elárulta: honfitársai szeretik ugyan, de egyben szinte a tulajdonuknak is tekintik.

Azt is megszabnák neki, hogy milyen bőrszínű nőkkel jöhet össze:

Két feleségem is félvér volt. Németország szeretett fiának, Borisnak mindig inkább szőke, kékszemű asszonyt akartak.

A sztár évek óta Londonban él, közel a wimbledoni sikerei színhelyéhez.

Itt született a legkisebb fia, Amadeus is, akit feleségével, Lillyvel nevelnek. Becker egy angol rádiónak elmondta:

Németországban teljesen elvesztettem a privát szférámat. Itt, Angliában is barátságosak velem, de azt mondják, helló, jó itt látni, aztán továbbmennek.

Miután 30 éve az angliai a választott otthona, azt tervezi, hogy beadja az állampolgársági kérelmet is.

Nem csoda, hogy Becker (vagy inkább már Baker?) elfogadóbb országban érzi jól magát. Ma már 16 éves lánya, Anna is egy színes bőrű orosz modelltől, Angela Jermakovától született. Méghozzá emlékezetes módszerrel: spermalopással.

A nő egy londoni luxusétterem toalettje melletti lépcsőfordulóban orálisan kielégítette. Nyolc hónappal később aztán faxon értesítette, hogy gyermeket vár tőle. Becker csak a DNS-teszt után ismerte el az apaságát. Azóta már nagyon is büszke a modellként karriert építő lányára, aki négy gyermeke közül a leginkább hasonlít rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival