Létrehozva: 2015.09.03.

Álruhás ellenőrök vegyülnek el a tömegben az év meccsén!

Nemcsak a magyar és a román drukkerek, hanem több nemzetközi szervezet is árgus szemekkel figyeli majd a pénteki mérkõzést. Az ellenõrök szinte mindent szemmel tartanak, a rasszista bekiabálások miatt például komoly bajba kerülhetünk.

A magyar és a román szurkolók is felfokozott hangulatban várják a két ország pénteki Eb-selejtezőjét. Mivel a selejtezőt az UEFA kiemelt kockázatú mérkőzésnek nyilvánította, a szokásos ellenőrök mellett egy biztonsági ellenőrt is küld Budapestre, akinek a feladatai közé tartozik majd a stadion körüli események követése - írja a hirado.hu.

A helyszínen lesz továbbá két olyan külföldi szakember, akik a mérkőzés körüli teendőkben és a szervezésben segédkeznek. Az ő feladatuk, hogy a "körítés" - így például a kivonulás vagy a zászlók kihelyezése - is az előírásoknak megfelelő legyen.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a hirado.hu-nak azt mondta, a biztonságot a magyar rendőrség mellett román biztonsági emberek is garantálják. Az MLSZ mindenkit arra kér, hogy sportszerűen buzdítsa a csapatot, mert egy esetleges, az UEFA által büntetett rendbontás esetén a magyar válogatott következő hazai mérkőzése akár zárt kapus is lehet.

A mérkőzésre egyébként rejtett ellenőrök is érkeznek, akik egy rasszizmus elleni nemzetközi szervezetet képviselnek majd, jelentésüket pedig az UEFA is figyelembe veszi. Ezek az ellenőrök, akik tökéletesen beszélik az adott nyelvet, általában az ultrák között nézik (szurkolják?) végig a meccseket.

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra