Létrehozva: 2016.01.28.

Leégtek kéziseink, Mocsai is bírálta a nagy dumás kapitányt

Fiatalítás vagy olimpia - a kettõ együtt nem megy. Történelmi mélyponton a magyar kézilabda, legjobbjaink sportolás helyett pihennek a nyáron.

Mélypontra ért a magyar kézilabdázás. A nők decemberi leégése után a férfiak minden idők legrosszabb Európa-bajnoki szereplését zárták. Ennek "köszönhetően" a riói olimpia lesz az első a játékok történetében, ahová egyik csapatunk sem jutott ki.

Az okokról hosszasan lehet beszélni, kezdhetnénk akár a férfiak szövetségi kapitányával, Talant Dujsebajevvel. A világ egykori legjobb játékosa idén csak dumában volt erős: a vereségek után rendszerint vállalta a felelősséget, beharangozta a lemondását, majd öngyilkosságról is beszélt.

Eközben a jelentősen megfiatalított, az átlag-sportkedvelő számára ismeretlen tehetségekből összeállított csapata beállította az Eb-k negatív rekordját a svédek ellen szerzett 14 találattal. A szakember szerint a keret tagjai alapvető elemekkel nem voltak tisztában. Ez azért is érdekes, mert erre Dujsebajev bő egy év, s mintegy 30 közös edzés után tudott csak rádöbbenni.

A kapitány fiatalítani akart, kilenc újoncot is kivitt magával az Eb-re, ugyanakkor a torna előtt Eb-aranyról és olimpiai szereplésről beszélt. A meccseket szakértőként megtekintő korábbi sikerkapitány, Mocsai Lajos szerint a kettő együtt nem megy.

Lehet fiatalítani az olimpia évében, de akkor a kvalifikációról beszélni, több, mint könnyelműség

- nyilatkozta a svédek elleni hattyúdal után a szövetség tiszteletbeli elnöke, aki szerint Dujsebajevnek még szerencséje is volt.

Én tizenhét évig voltam szövetségi kapitány, s nem kísérletezgethettem, mivel minden egyes alkalommal eredménykényszer volt rajtunk. Ilyen mértékű fiatalításra nem is gondolhattam

- fogalmazott a szakember, aki a női csapat élén Eb-aranyat és olimpiai ezüstöt, a férfiakkal vébéezüstöt nyert.

Együtteseinknek tehát nem kell készülniük az olimpiára. Kár, hogy nem a 2016-os ötkarikás játékok megrendezésére nem pályázott Budapest... Ha mindenképpen pozitívumot akarunk találni, akkor csak annak örülhetünk, hogy nyáron a játékosoknak több idejük lesz pihenni, a vezetőknek pedig átgondolni a hibákat.

origo.hu

Vitézy Dávid agyonverte Karácsony Gergelyt

ripost.hu

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

mindmegette.hu

5 hatékony illóolaj, amivel távol tarthatod a kullancsokat

metropol.hu

Az Európa-bajnokságról hazafelé kórházba vitték, ahol meghalt a kiváló magyar sportoló

vg.hu

Bukás lehetett Azahriah tripla koncertje a Puskásban – csillagászati összegek derültek ki

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

travelo.hu

Egészen ritka és látványos csillagászati jelenségben lehet részünk június elején

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Pénzhoroszkóp: ennek a 3 csillagjegynek nyár végére brutálisan tele lesz a tárcája

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Tragikus évforduló: „Roppant fájdalmat élek át" - megszólalt Suhajda Szilárd barátja

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

TÜZELŐÁLLÁS

Keretet szűkített az Eb-re a magyar szövetségi kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

Hét golyóval rálőttek az eszéki sportigazgató autójára

TÜZELŐÁLLÁS

Meddig tűrik még? Cristiano Ronaldo megint csődöt mondott