Létrehozva: 2017.03.18.

Nem szeretne sokáig a Fradiban játszani Kleinheisler

Olyannyira nem, hogy a németországi mobilszámát sem cserélte le magyarra. Már megbánta az Andorra elleni fegyelmezetlenségét.

A Nemzeti Sportnak adott interjújában Kleinheisler László azt mondta, hogy csak nyárig szeretne a Ferencvárosban játszani, utána visszatérne Németországba.

A forrófejű középpályás tavaly nyáron igazolt a Werder Bremenhez, amely előbb a Darmstadtnak, majd télen a Fradinak adta kölcsön. A Videoton korábbi játékosa bevallotta, hogy magyar mobilszáma sincsen.

„Reményeim szerint csak a nyárig maradok itthon, úgy gondoltam, erre az egy-két hónapra felesleges beszereznem magyar számot. Noha remekül érzem magam a Ferencvárosban, amint lehet, szeretnék visszatérni Németországba, meg akarom mutatni, hogy megállom a helyem a Bundesligában is” – mondta Kleinheisler.

Kleinheisler jövő hét szombaton nem játszhat az Eb-győztes portugálok ellen, mert az Andorra elleni meccsen kapott sárga lapja miatt eltiltották. A nyári Európa-bajnokságon sem játszott Portugália ellen, pont azért, hogy ne sárgázza ki magát a Belgium elleni meccs előtt, amit viszont sérülés miatt kellett kihagynia.

„Az Andorra elleni mérkőzésen megkaptam az eltiltást érő második sárga lapomat, mégpedig egy olyan szituációban, amikor jobban tettem volna, ha meghúzom magam. Belementem a kakaskodásba – ma már tudom, nem kellett volna. Az én hülyeségem volt! Nemhogy százszor, ezerszer megbántam azóta, de bármennyire is szeretném, nem tudom visszacsinálni. Annyi haszna volt, hogy tanultam belőle. Ilyen nem fordulhat elő többet.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott