Létrehozva: 2017.06.02.

Elhunyt a bíró, akinek Maradona tönkretette az életét

A világbajnokságok történetének egyik legemlékezetesebb játékvezetõi tévedése fûzõdik a nevéhez.

Elhunyt az 1986-os labdarúgó-világbajnokság argentin-angol negyeddöntőjének egyik partjelzője, a bolgár Bogdan Docsev, aki nem jelezte Diego Maradona szabálytalanságát az "Isten keze-gólként" elhíresült találatnál.

"Bár azonnal éreztem, hogy szabálytalanság történt, akkoriban a FIFA nem engedélyezte a partjelzőknek, hogy megvitassák a döntéseket a játékvezetővel” – mondta Docsev néhány éve a bolgár sajtóban. Hozzátette, ha a nemzetközi szövetség európai bíróra bízta volna ezt a fontos meccset, Maradona első találatát biztosan nem adják meg.

A 2–1-es argentin győzelemmel zárult negyeddöntőn a dél-amerikai csatár szabálytalan gólja után a tunéziai Ali bin Nasszer bizonytalanul kocogott a pálya közepe felé, miközben bolgár segítőjére nézett, ő azonban nem jelzett a zászlajával. Az észak-afrikai játékvezető később elmondta, Docsev intésére várt, de hiába:

„A FIFA egyértelművé tette, hogy ha egy kolléga jobb helyzetben van, mint mi, akkor el kell fogadnunk a jelzését."

A világszerte ismertté vált esetet követően Docsev kijelentette, hogy Maradona tönkretette a pályafutását és az életét. Az 1970-es és az 1980-as években ő volt a legjobb bolgár játékvezető, közreműködött az 1982-es világbajnokságon és több tucat európai kupamérkőzésen is.

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

travelo.hu

Romániától egészen Németországig utazott egy kiskutya a sofőr tudta nélkül

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria