Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.18.

Botrány a tornászoknál: olimpiai bajnok erőszakolt meg egy 15 éves lányt?

Huszonhét év múltán borított az áldozat. Eddig elhallgatta szörnyû titkát, de most ország-világ elé tárta.

A sportvilágot sem kerüli el a Harvey Weinstein filmproducerrel kapcsolatos szexuális zaklatási ügyek nyomán elindult kampány. Alyssa Milano színésznő kezdeményezésére a közösségi médiában a #MeToo (#EngemIs) hashtaggel teszik közzé történetüket az áldozatok milliói. Egyikük, Tatjana Gucu ukrán olimpiai bajnok tornásznő csaknem három évtized hallgatás után a Facebookon tette közzé rettenetes történetét: 15 éves korában szexuális erőszak áldozata lett.

 

Gucu azt állítja, hogy egy stuttgarti versenyen megerőszakolta őt a később hat olimpiai bajnoki címet nyert csapattársa, Vitalij Scserbo.

Posztjában elmondta: nem tudta, hogy kihez forduljon, senki sem állt ki mellette, pedig a szörnyű esetnek szem- és fültanúi is voltak.

Gutsu ironikusan köszönte meg a barátnak hitt csapattársának, Tatjana Toropovának, hogy nem segített neki a legszörnyűbb időszakában. Emellett megemlítette a szintén olimpiai bajnok Rusztam Saripovot is, aki végignézte a bántalmazását:

„Rusztam Saripov, köszönöm, hogy nagyszerű barátja vagy Scserbónak, és

nem védtél meg egy 15 éves kislányt.

Tatjana a ma már 45 éves elkövetőnek is üzent. Mint írta, már nem fél kiállni magáért, és a szexuális bántalmazásban szenvedett társaiért:

Tudom, hogy megvéded majd magad, de a részletek erősebbek a szavaidnál.

Scserbo a Szovjetunió felbomlása óta az Amerikai Egyesült Államokban él, Las Vegasban egy iskolát üzemel, ahol gyerekeket tanít. A hír hallatára azonban rengeteg szülő íratta ki gyerekét az iskolából.

Egyelőre sem az erőszakkal vádolt Scserbo, sem pedig a menedzsere nem kívánt kamera elé állni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival