Létrehozva: 2017.10.24.

Doll kipakolt, nekiesett a Fradi-játékosoknak

Nem viszi el a balhét az edzõ a szégyenletes Magyar Kupa-kiesés után.

Thomas Doll a televízió közvetítésében még visszafogottan nyilatkozott az NB II-es Kisvárda elleni vereségről. A vesztes Magyar Kupa-meccs utáni sajtótájékoztatón azonban annál keményebben fogalmazott a Fradi német vezetőedzője.

"Nagyon csalódott vagyok a csapatom teljesítménye miatt. Nem érdemeltünk továbbjutást.

Volt néhány játékosom, aki félt, voltak, akik nem mentek bele a párharcokba, se védekezésben, se támadásban. (...) Amikor valakinek elpattan a labda a lábáról, és nem tud passzolni, akkor annak ez az eredménye.

(...) Mi, edzők természetesen mindig felelősek vagyunk a csapatunk eredményeiért, ilyenkor mindig a legkönnyebb kritizálni minket, legyünk akár egy klubcsapat, akár egy válogatott szakvezetője. De

némelyik játékost meg kéne kérdezni, hogy tudott-e volna  jobban futballozni

- mondta Doll, majd arra is célzott, hogy a Fradi túl nagyképűen állt hozzá a meccshez az Újpest elleni győztes rangadó után.

MK, Kisvárda-Ferencváros 1-0, Thomas Doll

Közzétette: Nemzeti Sport Online – 2017. október 24.

Mint mondta, több izomsérülés és betegség is nehezítette a csapata összeállítását, de a játéklehetőséghez jutók sem bizonyítottak. Doll szerint nem csak szóban lesznek következményei a mutatott "teljesítménynek", hanem pár focistájának a jövője is kérdésessé vált a Ferencvárosnál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Szijjártó Péter: folyamatos ostrom alatt tartanak minket Európa, egy liberális óceán közepén

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott