Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.22.

Durva balhéról vallott a magyar foci sztárja

Ezt a tettét nagyon megbánta a hajdani NB I-es gólkirály. Máig szégyelli a hihetetlen esetet.

Mostanában sajnos ritkán sikerül nemzetközi feltűnést kelteniük a magyar focistáknak. Kabát Péter és két társa (Laczkó Zsolt és Szakály Péter) 2010-es balhéja viszont csaknem diplomáciai bonyodalmakhoz is vezetett. Az akkor a DVSC-t erősítő focisták a harkivi Európa-liga-csoportmeccsük (2-1-es vereség) után, a kötelező takarodó dacára kilógtak a csapat szálláshelyéről. A csatár ittasan "belekötött" a lengyel követség előtt álló őrbódéba...

Kabát most a Csakfoci interjújában elevenítette föl az emlékezetes botrányt.

"Utólag már vicces, de akkor nem volt az. Nem tudtuk, hogy mi csinálunk, és nem voltunk szomjasak sem. Azért jött ez így ki belőlünk, mert az EL-ben addig nem volt pontunk, Ukrajnában közel voltunk ehhez, de a végén gólt kaptunk. Nem is tudom, miért mentünk ki a városba. Hármunknál öt forint nem volt, mindez mínusz huszonöt fokban. Egymás után sétáltunk, én voltam az utolsó,

egyszer csak odanéztem, ahol állt a bódé, és ütöttem egyet, aztán az be is repedt

- emlékezett vissza Kabát Péter.

"Kijött két fegyveres. Azért nem volt egyszerű, amikor mínusz huszonöt fokban, külföldön meglátsz két fegyverest. Egyből megálltunk, félórán belül húsz rendőr volt ott, nem tudtuk elsumákolni. Bevittek, aztán kiengedtek, és fizettünk is valamennyit. Megtudták a vezetők, abból is botrány lett"

- mesélte a veterán támadó, akinek a "hőstette" gyorsan kiderült, a hazaérkezéskor már azzal volt tele a magyar sajtó.

"Aztán leszállt itthon a repülőgép, és már mindenhol fenn volt a neten a sztori. Emlékszem, este értem haza a lakásomba, ment a fél nyolcas híradó Erős Antóniával, és ott voltam a hírekben. Soha nem felejtem el. Nagyon megbüntetett a klub minket, engem dupla annyira, mert én ütöttem.

Az egész debreceni és magyar focira negatív hatása volt, ezért szégyelltem magam, nagyon megbántam.

"Utána aztán jött a Sampdoria-meccs a Népstadionban (DVSC-Sampdoria 2-0 - a szerző), ahol kettőt rúgtam, és nyertünk, az feledtette egy kicsit

- emlékezett a folytatásra Kabát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival