Létrehozva: 2018.06.02.

Egymásnak esik Katinka szerelme és férje

Dudás Dániel mindenhonnan törölte az õt megalázó Tusupot.

Élesedik a harc Dudás Dániel és Shane Tusup között. A 24 éves úszó nem hagyja magát a dührohamokra is hajlamos amerikai trénerrel szemben. A közösségi oldalán máris nagy változást lehet észrevenni.

A korábbi barátok mára ellenfelek lettek Hosszú Katinka miatt. Az úszónő férje és jelenlegi szerelme között megfagyott a levegő, ez persze nem csoda.
Tusup ország-világ előtt teregette ki a szennyest a „szerelmi háromszöggel” kapcsolatban, amikor a házasságtöréséről beszélt, megnevezte a harmadik felet.

Katinka szétrombolta a házasságunk szentségét, kilépett a kapcsolatunkból, mert bevallotta, hogy megcsalt edzőpartnerével, Dudás Dániellel

– állítja Tusup.

Korábban moziba is együtt jártak:

 

Easy evening turning our brains off for a while! #ForgedFromIron #IronNation #IronLady

Shane Tusup (@tusup11) által megosztott bejegyzés,

Ezen a ponton megfagyott a két férfi között a levegő. Tusup és Dudás korábban több közös képet osztottak meg a közösségi médiában. Láthatóan a munkán kívül baráti kapcsolat is volt köztük. Ezért volt meglepő, hogy az amerikai nyílt levélben támadta hátba Dudást, azzal gyanúsítva, hogy viszonya volt Hosszú Katinkával.

A 24 éves kaposvári úszó ezt nem hagyta annyiban. Instagram-oldalán már nem találhatóak közös képek Shane Tusuppal. Sőt, már nem is követi korábbi barátját, s törölte is az ismerősei közül. A Katinkával korábban nagy sikereket elérő tréner Instagramján még van közös fotó Dudással.


Még csak néhány edzés, mielőtt kiengedjük ezt a fenevadat a ketrecből!

– írta Tusup egy tavaly júniusi fotóhoz, amin meg is van jelölve Dudás.

 

Only a few more workouts before we let this beast out of his cage! #ForgedFromIron #IronNation

Shane Tusup (@tusup11) által megosztott bejegyzés,

Úgy látszik, hogy kinyílt a Tusup által említett ketrec ajtaja. Dudás ebben a nehéz időszakban kiáll Katinka mellett, és mindent megtesz, hogy Shane Tusup többet ne tudjon semmilyen módon ártani a háromszoros olimpiai bajnok úszónőnek.

Nem nehéz elképzelni, hogy az indulatosságáról ismert Tusup és a jóval szerényebb, de remek fizikummal rendelkező Dudás egymás között rendezik le egyszer ezt az ügyet. Egy párbajban azért nem mernénk nagy összeget feltenni az amerikai győzelmére.

Tusup talán nem véletlenül maradt az Egyesült Államokban, szülei foghatják vissza, hogy nehogy összetűzésbe kerüljön Dudás Dániellel.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„A bajnokcsapat ellen lehet javítani" - A Fradi ellen feledtetnék a súlyos verést

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó