Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.14.

Nincs több esély, az év focimeccsét rendezik ma az országban

A Vidi a magyar futballért is küzd a Malmö ellen. Továbbjutás esetén az Európa-ligában már garantált lenne a fõtáblás hely.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a 2018-as év legfontosabb magyar futballmeccsére készül a MOL Vidi FC, a fehérvári csapat ma a svéd Malmőt fogadja a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Kedd este az egész ország Marko Nikolicséknak fog szurkolni!

A magyar bajnok hatalmas sikert elérve jutott el a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe, amire 2009 óta vártunk (akkor a Debrecen jutott túl két párosmérkőzésen a BL-selejtezők során).

A milliárdos pénzjutalmak mellett a honi futball becsületéért is küzd a Vidi, amely továbbjutás esetén biztosan főtáblás lesz az Európa-ligában. Felbecsülhetetlen értéke lenne egy ilyen sikernek, pont emiatt a szurkolók csapatszimpátiától függetlenül a Vidinek drukkolnak majd.

Ahogyan korábban is mondtam, a Vidi egy harcos csapat, amely büszkén küzd a klubszínekért és a magyar fociért. Ezt folytatjuk a jövő héten és tovább küzdünk az álmunkért, azaz azért, hogy csoportkörben játszhassunk” – idézte Nikolicsot a molvidi.hu a Malmö elleni első meccs után.

A pokoli hangulat adva lesz a visszavágón, ugyanis néhány óra alatt az összes jegy elkelt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival