Létrehozva: 2018.10.02.

Áll a bál az MLSZ-nél, Csányi elnök nagy lépésre szánta rá magát

A szövetség elsõ embere megfellebbezte a pár napja hozott fegyelmi határozatot.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke megfellebbezte a független fegyelmi bizottság (FEB) első fokú döntését, melyet a testület az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában lejátszott Puskás Akadémia-Mol Vidi FC mérkőzés után történt rendbontás ügyében múlt kedden hozott - jelentette az MTI.

Az MLSZ Twitter-oldalának híre szerint az eljárás ennek értelmében másodfokon folytatódik.

A felcsúti összecsapás a kapus Kovácsik Ádám sérülése miatt elhúzódott, és az Európa-liga résztvevő bajnokcsapat 2-1-es hazai vezetésnél a 102. percben büntetőhöz jutott. Marko Scepovic 11-esét Branislav Danilovic hárította.

Szőts Gergely játékvezető ezt követően lefújta a találkozót, az indulatok pedig elszabadultak: Anel Hadzic szólalkozott össze a felcsúti kispadon helyet foglalókkal, majd több csapattársa is csatlakozott hozzá - volt, aki nyugtatni akarta -, a csetepatéban egy pillanatra még Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője is a földre került.

 

A fegyelmi bizottság múlt heti, közel kétórás ülésén azt állapította meg, hogy "a hivatalos jegyzőkönyvek, a meghallgatások és a videofelvételek alapján egyértelmű, hogy ütés, rúgás, vagy más a fegyelmi szabályzat alapján büntetendő erőszakos cselekmény nem történt, és ilyen irányú szándék sem volt megállapítható".

Az mlsz.hu korábbi híre szerint a két klub játékosai, valamint vezetői kivétel nélkül elismerték, hogy a mérkőzés lefújása utáni viselkedésük elítélendő, sajnálják, megbánták, amit tettek, és elnézést kérnek az ellenféltől és a szurkolóktól.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival