Létrehozva: 2019.02.13.

Perrel fenyegetőznek, a halott focista árán veszekednek

Még mindig nem zárult le a repülõgép-balesetben elhunyt argentin Emiliano Sala átigazolási ügye.

A Cardiff City futballklub elnöke, Mehmet Dalman azt mondta: kifizetik a 15 millió fontos vételárat a Nantes-nak a repülőgép-balesetben elhunyt argentin Emiliano Saláért, amennyiben a szerződés erre kötelezi őket.

A 28 éves Salát januárban klubrekordot jelentő összegért vásárolta meg az angol élvonalban szereplő walesi egyesület, a futballista ezért utazott Franciaországból Walesbe január 21-én egy egymotoros repülőgépen. Út közben azonban a pilóta a La Manche-csatorna fölött 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.

Mint később kiderült, a repülő a tengerbe zuhant, csak február 3-án találták meg a roncsait. Sala holttestét múlt csütörtökön hozták fel a tengerfenékre süllyedt gépről. Az 59 éves pilótának, David Ibbotsonnak továbbra sincs nyoma.

A brit sajtó arról írt, hogy a Cardiff egyelőre nem akarja kifizetni az átigazolási díjat a Nantes-nak. Dalman most elárulta, hogy a francia klub perrel fenyegetőzik, de ők még várnak a végleges jogi álláspontra:

"Ha a szerződés arra kötelez bennünket, hogy fizessünk, természetesen megtesszük. Ha azonban nem, és vannak bizonyos anomáliák, akkor mindenki joggal várja azt tőlem, mint elnöktől és vezetőtől, hogy a klub érdekeit szem előtt tartva védjem a pozíciónkat. És én pontosan ezt teszem."

Dalman hozzátette: egyelőre még vizsgálják az esetet, s ez a folyamat eltarthat egy ideig, amikor azonban elegendő információ áll majd rendelkezésre, leülnek a Nantes illetékeseivel és megtalálják a megoldást.

origo.hu

Mutatjuk, hogy melyik természetes cukorpótlót érdemes választani, ha diétázunk

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

metropol.hu

„Szégyen” – nem csillapodnak az indulatok a magyar válogatott támadó miatt

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„A bajnokcsapat ellen lehet javítani" - A Fradi ellen feledtetnék a súlyos verést

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó