Létrehozva: 2019.05.27.

Magyar csúcs, ilyet focicsapat itthon még nem tett

A Vidi kupaarannyal koronázta meg az idei évét. A számok nem hazudnak, a játékosok óriási munkát tettek bele ebbe a szezonba.

Szó szerint maratoni idényen van túl Magyar Kupagyőztes a Vidi focicsapata. A gárda tavaly júliusban kezdte el a szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében, s a szombaton megnyert kupadöntővel együtt összesen 57 tétmeccsel zárta a futballévet. Magyar szinten ez elképesztő adat, csak példaként, a bajnok Ferencváros 42 találkozóval tudta le az évet.
A fehérváriak nyolcszor léptek pályára a Bajnokok Ligája selejtezőiben, hat összecsapásuk volt az Európa-liga főtábláján, 33 bajnoki mellett tíz kupameccs is a listán szerepel.

Marko Nikolics vezetőedző is ezt emelte ki.
"Közel hatvan meccset játszottunk a szezonban, azt gondolom, ez magyar rekord. Ehhez képest a két hét pihenő nem lesz túl sok, de utána újra mindent meg fogunk tenni, hogy megint sikeresek legyünk Európában" – mondta szombat este a tréner, aki hozzátette, a nyári szezon nagy kihívása, hogy bővítsék a keretüket a következő szezonra.
A Vidi éppen a rivális Ferencvárostól vette meg az ukrán Ivan Petrjakot, vinnék a debreceni Zsóri Dánielt, valamint Dunaszerdahelyről a magyar válogatott Kalmár Zsoltot.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival