Létrehozva: 2019.07.05.

Nem bírta tovább, elsírta magát a 15 éves csodalány

A 15 éves Cori Gauff sikert sikerre halmoz a wimbledoni teniszbajnokságon a felnõtt nõi mezõnyben.

A mindössze 15 éves Cori Gauff újabb meglepetést szerzett a wimbledoni teniszbajnokságon: Venus Williams búcsúztatása után a második körben a szlovák Magdalena Rybarikovát is felülmúlta.

Gauff már azzal történelmet írt, hogy a selejtezőből főtáblára küzdötte magát, mert ez ilyen fiatalon még senkinek nem sikerült a profi érában. Az első fordulóban pedig honfitársát, egyúttal egyik példaképét, a Wimbledonban ötszörös bajnok Venus Williamset múlta felül, amivel 1991 óta a legfiatalabb játékosként tudott meccset nyerni a 128-as főtáblán.

„Venus legyőzése után kavarogtak bennem az érzések, ez volt az első olyan meccsem, ami után elsírtam magam. Már a mérkőzés alatt is nyugtatnom kellett magam, mert még soha nem játszottam ekkora arénában, ennyi néző előtt. Venus gratulált a győzelmemhez, én pedig mindenért köszönetet mondtam neki. Óriási motivációt jelent számomra a karrierje, de ezt soha nem mertem elmondani neki. Most végre megtettem.”

Gauff pénteken a szlovén Polona Hercog ellen folytatja Wimbledonban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival