Létrehozva: 2020.03.07.

Koronavírus miatt kerülhet bajba a magyar fociválogatott

Leállt a bajnokság, a kapitánynak a csatára miatt kell aggódnia.

A sportban egyre több területre, így a focira is kihat a koronavírus. Svájcban már le is állították az élvonalbeli bajnokságot, ez pedig gondot okozhat a magyar válogatottnak is. Marco Rossi kapitánynak egyik csatára miatt kell aggódnia.

Fotó: MTI

A svájci Luganóban játszik ugyanis Holender Filip, a csatárra pedig számítana az olasz szakember a március 26-i, bolgárok elleni Eb-selejtezőn. Persze csak akkor, ha tényleg játszik.

„Március 15-én dől el, hogy játszhatunk-e még a bolgárok elleni mérkőzés előtt, vagy csak a válogatott szünet után léphetünk pályára. Most nem tehetünk mást, mint hogy a megszokott módon edzünk, ami nyilván nem ideális, egy hónap hosszú idő mérkőzések nélkül. Furcsa helyzet ez, bízom benne, minél hamarabb véget ér” - mondta a Blikknek Holender, aki eddig hatszor szerepelt a nemzeti csapatban.

Montenegró ellen gólt is szerzett
Fotó: Getty Images

A csatár arról is beszélt, mikre kell ügyelniük az új helyzet miatt:

A kézfogást mellőzzük például, a higiéniára jobban oda kell figyelni, de egyébként minden a megszokott módon zajlik. Ha valaki észlelné magán a vírus tüneteit, akkor persze a keret tagjai két hétig karanténba kerülnének

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa