Létrehozva: 2020.05.25.

Gyilkos BL-rangadó: 41 emberéletet követelt a Liverpool-Atlético meccs

Döbbenetes eredményre jutott egy angliai tudományos vizsgálat a vírus liverpooli elterjedéséről. Végzetes hiba volt a spanyol szurkolók beengedése?

Egy brit tanulmány szerint legalább 41 koronavírus okozta haláleset összefüggésbe hozható a március 11-i Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóval a címvédő Liverpool és az Atlético Madrid között – jelentette a Sunday Times.

Végzetes hiba volt spanyol szurkolók ezreit engedni utazni?
Fotó: AFP

A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (HNS) és egy adatelemző cég végezte a vizsgálatot. Eszerint 25-35 nappal a BL-rangadó után hunytak el ennyien a fertőzés miatt.

A spanyol továbbjutást hozó meccset 52 ezer szurkoló előtt rendezték meg. A vendégcsapatot háromezren kísérték el – noha akkor már közvetlenül a vészesen terjedő koronavírus elleni intézkedések előtt állt Spanyolország (ebben az időpontban becslések szerint már 640 ezer fertőzött volt a hispánoknál). Liverpool polgármestere már áprilisban vizsgálatot rendelt el a meccs hatásaival kapcsolatban.

A Milánóban február 19-én lejátszott Atalanta-Valencia BL-nyolcaddöntővel kapcsolatban is felröppentek már hasonló hírek, mint aminek nagy szerepe volt a vírus elterjedésében.

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

borsonline.hu

Tündércukisággal zárjuk a napot: ennyire szereti Nina a kis Amarát

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott