Létrehozva: 2020.06.12.

Cristiano Ronaldo felfedezője végre az NB I-be jön?

A románok szerint Bölöni László esélyes lehet a Fradi kispadjára.

A gsp.ro értesülése szerint a Ferencváros Bölöni Lászlóval tárgyal, a 67 éves szakember válthatja Szerhij Rebrovot a kispadon. Bölöni ezzel kapcsolatban jelezte, a Ferencvárosnak jelenleg van edzője, és a zöld-fehér klub is kijelentette, nem tárgyalnak az erdélyi szakemberrel. Érkezése mindenesetre nagy szó lenne.

Bölöni László (Fotó: Getty Images)

Bölöni labdarúgóként és edzőként is maradandót alkotott. Az erdélyi Marosvásárhely játékosaként kétszer is az év labdarúgójának választották Romániában, majd a Steaua Bukarest tagjaként 1986-ban megnyerte a Bajnokok Ligája elődjét, a BEK-et. Puskás Ferenc után Bölöni lett a második magyar játékos, aki BEK-et nyert, a román válogatottban 108-szor lépett pályára.

Edzőként leginkább Cristiano Ronaldo felfedezését kötik a nevéhez. A ma már ötszörös aranylabdás sztárt a magyar tréner küldte először pályára a portugál Sporting felnőtt csapatban: Ronaldo 2002. augusztus 14-én az Internazionale elleni Bajnokok Ligája mérkőzés 58. percében csereként állt be. Ekkor még a 28-as mezszámot viselte. Bölöni nemrégiben a spanyol Marcának elevenítette fel a történetet.

Fotó: Twitter

„Az ifik között láttam őt meg, és azonnal a felnőtt csapathoz rendeltem„ – mesélte Bölöni Ronaldóról. Eredetileg középcsatárt játszott, de csak 60 kiló volt ezért kitettem a jobb szélre. Az öltözőben sokat mókázott, a pályán viszont komolyan játszott. Nem gondoltam, hogy minden idők egyik legjobbja lesz, de arra igen, hogy kiváló focistává válik. Akkoriban megkérdezték, mit gondolok róla, és azt mondtam, Luis Figót és Eusébiót, Portugália két aranylabdását is felülmúlja. Ezzel némi problémát okoztam, hiszen mindketten félistenek arrafelé, aztán Ronaldo igazolta a szavaimat.”

Bölöni hozzátette, amikor Ronaldo 2008-ban megnyerte az első Aranylabdáját, meghívta őt a díjátadóra, és köszönetet mondott neki. Ha Bölöni megegyezne a Ferencvárossal, akkor először dolgozna Magyarországon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival