Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.21.

„Nem látom a kiutat” – nem ezt várta a Barcelonától a magyar legenda

Már híre-hamva sincs a korábbi 15 év varázslatának.

Egyre nagyobb bajban a Barcelona focicsapata. A Bayern 3-0-ra nyert a Barca otthonában, a katalánok hétfőn pedig az utolsó pillanatban mentettek pontot otthon a Granada ellen. Az összeállítást böngészve új neveket kell megtalálni, ahol eddig Messi, Suárez, vagy Griezmann focizott, most Depay és Luuk de Jong próbálja riogatni a védőket. A katalánok elkötelezett híve, Vincze Ottó szerint érett ez az időszak.

Depay sem tud egyelőre segíteni
Fotó: Getty Images

„Nem olyan jó most nézni ezt a csapatot, de aki igazi szurkoló, az most most is kitart” – mondta a Borsnak a korábbi kiváló középpályás. „Messi hiányzik, de lássuk be, a Barca sokpasszos játékához már ő is lassabb volt, ezt különösen a nemzetközi szinten láttuk. Eltűnt a tengely, nincsen Valdés, Puyok, Xavi, és az a baj, hogy egyelőre nem is látni, hogy kik léphetnek a helyükbe. Biztosan dolgoznak a megoldáson, de egyelőre nem látom a kiutat.”

Ronald Koeman vezetőedző is azzal érvvel, hogy teljesen más kerettel kell dolgoznia, a szurkolók pedig okkal tartanak attól, hogy jövőre a Bajnokok Ligája-főtábla sem lesz meg. A tömeg szerint a holland mesternek mennie kell, ezzel Vincze Ottó sem tud vitatkozni.

Vincze Ottó

„Szögezzük le, hogy Ronald Koeman nagyon jó szakember. De én szerintem ebben a helyzetben már ő nem tud segíteni, vele még inkább nem látom azt, hogy visszatér a csapat a régi szintre. Továbbra is az a cél, hogy bejusson a csapat a BL-be. Ehhez most az egységre kell építeni, nem pedig az egyéniségre, mint az elmúlt években.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival