Létrehozva: 2022.01.10.

Nagy a baj az NB I-ben, ezért dőlt dugába a Fradi és a többiek minden terve

Egyre több a fertőzött. Az ünnepekre a világ minden tájára szétspriccelő focisták okozhatták a bajt. Elmaradnak az edzőtáborok, mi lesz a meccsekkel?

Keresztülhúzta a magyar futballcsapatok szakvezetőinek terveit az újult erővel támadó koronavírus-járvány. Többen fújták vissza a külföldi edzőtáborukat, mint ahányan el tudtak utazni. A sok pozitív koronavírusteszt miatt a Fehérvár, a Honvéd és az Újpest már kénytelen volt lemondani a tízmilliókba fájó edzőtáborát Spanyolországban illetve Törökországban. De úgy tudjuk, a Fradinál is ugyanígy beütött a krach.

Itthon kell felkészülniük a tavaszra a ferencvárosiaknak is
Fotó: fradi.hu

„Nagyon szerettünk volna elutazni és erős csapatokkal játszani felkészülési mérkőzéseket, de ebben a helyzetben az az egyetlen felelős döntés, ha játékosaink és a stábtagok egészségét védve lefújjuk az edzőtábort”

- indokolt például a Honvéd honlapján Kun Gábor, a kispestiek ügyvezetője a több mint féltucatnyi játékosa és három stábtagja kiesése után.

Információink szerint így járt a tavasznak új edzővel, Sztanyiszlav Csercseszovval nekivágó bajnoki címvédő, éllovas FTC is, amely a Vidihez hasonlóan Marbellára utazott volna.

A betegség terjedésében minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a focisták zöme az ünnepek idejére haza- és/vagy külföldi üdülésre utazott. Ez persze nem egyedi, az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a fertőzöttek száma többek között a német, az olasz és a spanyol topligákban is. A Bayern München világsztárja, Manuel Neuer a pozitív tesztje miatt karanténban ragadva haza sem tudott utazni a Maldív-szigetekről.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Manuel Neuer (@manuelneuer) által megosztott bejegyzés

Itthonról eddig csak a felcsútiak és a paksiak repültek a terveik szerinti edzőtáborba, de utóbbiaknál is négy focistát itthon kellett hagyniuk Bognár Györgyéknek. A mezőny többi tagja közül Zalaegerszegen, Debrecenben és Gyirmóton mindvégig hazai felkészülésben gondolkodtak, míg Kisvárdán, Mezőkövesden és az MTK-nál ezen a héten indulnak – ha a koronavírus-helyzet nem szól közbe.

A klubok számára nem csak az okoz nehézséget, hogy idehaza a bekeményítő télben nehezebb körülmények között, fagyos talajon kell tréningezni. A külföldi edzőtáborok összezártsága pozitív hatással van a csapategységre, ráadásul a megterhelő alapozás során jó kiszakadni a megszokott környezetből. De a legfontosabb, hogy odakint több száz csapatból lehet ellenfeleket választani, míg itthon – pláne az utolsó pillanatban – beszűkültek a lehetőségek az edzőmeccsek szervezésére.

Élvonalbeli körkép a felkészülésről:

1. FTC: lemondták a spanyolországi edzőtábort; 2. Kisvárda: szerdán utaznak (?) Törökországba; 3. PAFC: hat napja Spanyolországban edzőtáboroznak; 4. Fehérvár: lemondták a spanyolországi edzőtábort; 5. ZTE: nem terveztek edzőtábort; 6. Mezőkövesd: szerdán utaznak (?) Törökországba; 7. Paks: három napja Törökországban edzőtáboroznak; 8. Honvéd: lemondták a törökországi edzőtábort; 9. DVSC: nem terveztek edzőtábort; 10. Újpest: lemondták a törökországi edzőtábort; 11. MTK: szombaton utaznak (?) Törökországba; 12. Gyirmót: nem terveztek edzőtábort.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott