Létrehozva: 2022.11.15.
Módosítva: 2022.11.15.

Pánik a magyar focipályán, lecsapott a rendőrség

Egészen elképesztő jelenetnek lehettek szemtanúi azok a nézők, akik kilátogattak a Pér LSE–Tényő SE tartalékainak mérkőzésére. Az egyik játékos játékpisztollyal fenyegetőzött, aminek komoly következménye lett.

November 6-án a megyei harmadosztály Győr-Moson-Sopron régiójában a Pér LSE a Tényő SE tartalékcsapatát fogadta. A találkozó 2-0-s hazai sikert hozott, ám egy meccs közben történt jelenetből rendőrségi ügy lett.

Pisztolyt fogott az egyik játékos a partjelzőre

Történt ugyanis, hogy egyszer csak a vendégek kispadján jogosulatlanul üldögélő tényői játékos felállt a kispadról és egy pisztolyt tartott a fiatal partjelző irányába. A fegyverről kiderült, hogy nem igazi, azonban akciójáról valaki fényképet készített, amiből aztán rendőrségi nyomozás indult.

A kérdéses ügyben a Győri Rendőrkapitányság 2022. november 7-én zaklatás vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban bővebb információt nem áll módunkban adni

 – nyilatkozta a 24.hu-nak a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. 

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

metropol.hu

„Szégyen” – nem csillapodnak az indulatok a magyar válogatott támadó miatt

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

mandiner.hu

Német lap: Von der Leyen kétségbeesetten újrázni akar, ezért enyhült meg a szíve a lengyelek felé

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„A bajnokcsapat ellen lehet javítani" - A Fradi ellen feledtetnék a súlyos verést

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó