Létrehozva: 2022.12.10.

Neymar mindenkit sokkolt, sírva közölte, hogy máris befejezheti

Váratlan kijelentést tett Brazília kiesése után a dél-amerikai válogatott legnagyobb klasszisa, Neymar.

Csalódást okozott a katari világbajnokság negyeddöntőjében Brazília, miután a negyeddöntőben 11-esekkel alul maradt Horvátországgal szemben. Pedig az ötszörös világbajnok dél-amerikai alakulat, szokás szerint, az első helyet vette célba a vb-n. A kiesés után Neymar könnyezve, váratlan és sokkoló nyilatkozatot tett: befejezheti szereplését a válogatottban.

Neymar
Neymart már a pályán vigasztalni kellett Fotó: AFP

Őszintén szólva nem tudom. Nem szeretnék most erről beszélni, mert lehet, hogy a keserűségtől nem jól gondolkodom. Ha azt mondanám, hogy vége, az elhamarkodott lenne, de az ellenkezőjét sem tudom garantálni. Időt kell kérnem, hogy átgondoljam, mit szeretnék valójában, egyelőre nem zárom be magam mögött az ajtót.

 

Neymar 124-szer lépett pályára a brazil válogatottban és 77. alkalommal volt eredményes, így a gólokat tekintve a brazil örökrangsor első helyén beérte az élő legendát, a háromszoros világbajnok Pelét. Még az év elején a franciák világbajnok csatára, Thierry Henry arról beszélt, hogy szerinte Neymar depresszióval küzd.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival