Létrehozva: 2023.02.22.

Össztűz zúdul Boris Beckerre: kiborította a bilit a felesége, tombolnak a hitelezői

Csak kamuzik a legendás teniszező? Arról papol, hogy jobb emberré vált a börtönben, de válófélben lévő felesége szerint erről szó sincs, sőt!

Nagyobb felhajtást csaptak a börtönből decemberben szabadult Boris Becker körül a Berlinalén, mint a legjelentősebb európai filmfesztiválon megjelent hollywoodi sztárok – többek között Kristen Stewart, Matt Damon vagy éppen Sean Penn – kedvéért. Óriási csinnadratta kísérte az Apple TV+ áprilisi kínálatába érkező "Bumm! Bumm! A világ Boris Becker ellen" című dokumentumfilmet. A német teniszlegenda büszkén pózolt élettársával, Liliannal a vakuk kereszttüzében. Pedig újra gyűlnek fölötte a viharfelhők.

Becker és jelenlegi élettársa, Liliana: csillogó életet élnek, a teniszlegenda nem törődik a fiával és a hitelezőivel?
Becker és jelenlegi élettársa, Liliana: csillogó életet élnek, a teniszlegenda nem törődik a fiával és a hitelezőivel?   Fotó: AFP

A tavaly áprilisban gazdasági bűncselekmények miatt 2,5 évre lecsukott, de a brit börtönök túlzsúfoltsága miatt a büntetése negyedének letöltése után inkább hazatoloncolt és Németországban szabadlábra került Beckerről a válófélben lévő felesége és az óriási adósságát kezelő csődbiztos is lehúzta a keresztvizet.

Előbbi, Lilly Becker leginkább azt fájlalja, hogy világhírű exe keveset törődik 13 éves kisfiukkal, Amadeusszal.

– Fáj, ha egy apa nem gondoskodik a fiáról. Kettőezer-tizennyolc óta én vagyok az egyetlen biztos pont Amadeus életében. Boris a szakításunk után mégis magának akarta a felügyeleti jogát. Ez szomorú – mondta Lilly, akit kilenc évnyi együttélés után rúgta ki őt a fiukkal együtt.

Az anya felrója Beckernek, hogy a lecsukása óta egy fillért sem küld Amadeus eltartására. A szabadulása után is csak tíz nappal hívta föl, hogy két percet beszéljenek telefonon, sőt karácsonyi ajándékot sem küldött neki. Mindezt vitatják a sztár ügyvédjei.

"A börtön nem csinált jobb embert Borisból"

Lilly szerint egy szó sem igaz abból, amit Becker hangoztat: nevezetesen, hogy bölcsebb, jobb és szerényebb ember lett belőle a börtönben. 
– Nem, a börtön nem csinált jobb embert Borisból. Ő a saját világában él, amelyben minden csakis Boris Becker körül forog – mondta.
A Berlinale előtt egyébként Becker néhány napra magával vitte egy kitzbüheli luxushotelbe Amadeust a fiú születésnapja alkalmából. 

Ott naponta közel félmillió forintnyi eurót perkált ki, és még drágább lakosztályban lakott Berlinben a filmfesztivál idején. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az ünnepeket a nyugat-afrikai üdülőparadicsomban, Sao Tomé szigetén töltötte az onnan származó Liliannal, láthatjuk: Becker a szabadulása óta luxuséletet él, tovább szórja a pénzt miközben továbbra is százmilliókkal lóg a hitelezőinek.

– Még mindig jelentős összeggel, eurómilliókkal tartozik. Egyelőre csak egy kis részét fizette vissza. Pedig ha újra akarja kezdeni, először a hitelezői igényeit kéne kielégítenie – mondta csődbiztosa, Mark Ford, aki arra is utalt, hogy mintha most hiányozna Beckerből az együttműködés szándéka, és a hitelezőket irritálja a luxusélete.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még soha nem történt a világelitbe jutó magyar hokiválogatottal

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival