Létrehozva: 2023.03.28.

Óriásit fordult a világ: külföldön már a magyar válogatottal példálóznak

Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte Bulgáriát az első Európa-bajnoki selejtezőjén. A lefújást követően a vendégek szövetségi kapitánya, Mladen Krsztajics is elismerően szólt a magyarokról.

Az első félidőben kis túlzással bemutatómérkőzést tartott a magyar labdarúgó-válogatott, remek focival három gólt is gurított Bulgáriának, a második félidőben már nem változott az eredmény. A bolgárok újabb vereséget szenvedtek el, két mérkőzés után nulla lőtt góllal és nulla ponttal a csoport utolsó helyén állnak. A lefújást követően nem leplezte csalódottságát a szövetségi kapitány, Mladen Krsztajics.

„Nekünk nincsenek topligás játékosaink, akik ilyen sebességgel képesek játszani, és több sérültünk is van, kényszerű cserékre is volt szükség" – mondta a vendégek mestere a sajtótájékoztatón, amit az Origo szemlézett. Krsztajics a saját csapata teljesítménye után áttért a magyar futballistákra is, akiket méltatott: "A magyar játékosok erős európai klubokban játszanak. Ez már nem az a válogatottjuk, mint tíz-tizenöt éve, ez a csapat méltó ellenfele volt az olaszoknak, angoloknak is, magasabb szintet képvisel." 

A magyar modell számunkra is követendő lehet a jövőre nézve.

A bolgárok legközelebb Litvánia ellen játszanak június 17-én, ezt követően pedig Szerbiát fogadják június 20-án.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott