YESSS

Bombanő lett a sok futástól a Békés megyei duci lány

Sokan tekintik példaképnek a csodaszép maratonistát, aki elképesztő akarattal alig 4 év alatt 40 kg-ot fogyott. Nem kevesebbet tett: felnőtt korában fordított az életén!
  • Szerző:

 

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: facebook

A most 34 éves Zahorecz Bernadettnek sokáig fel sem tűnt, hogy valami nagyon nem oké vele. Kislánykorban nem volt kimondottan kövér, de alkata mindig erős és masszív volt. Enni nagyon szeretett, főleg édességet, süteményeket, a súlya pedig csak gyarapodott. Először tini korában kapott észbe, hogy ez így nagyon nem lesz jó…

Gyűlölt mindent, ami sport

A középiskolában és utána sokáig divatos fogyókúrák bűvkörében élt Betti, minden létező módszert kipróbált. „Az sem zavart, ha káros az adott diéta, mindenáron szabadulni akartam a kilóktól – meséli, hozzátéve, hogy most már úgy látja, rengeteget hibázott.

Fotó: facebook

A sportnak még a gondolatától is rosszul voltam, így aztán több évre jojó-hatás foglya lettem: lefogytam 10 kg-ot, majd felszedtem 20-at és így tovább. 2015 őszén azt vettem észre, hogy már megint nem jók rám a ruháim és nem bírok tükörbe nézni. Ekkor már 100 kiló fölött volt a súlyom. Fizikálisan és lelkileg teljesen padlóra kerültem. Sajnos a családunkban több cukorbeteg is van. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, én is érintett leszek. Úgy éreztem, ha csak egy kicsi esélyem is van elkerülni ezt a betegséget, meg kell próbálnom. A 30. születésnapom volt a fordulópont. Ekkor döntöttem el, hogy változtatok.”

Szenvedős első kilométer

Kezdésnek lefektette az alapelveket. „Megfogadtam, hogy elkezdek sportolni, nem eszek cukrot, fehér lisztet, keményítős ételeket és napi többször étkezem. Először csak 1 km-t tudtam futni a közeli ligetben úgy, hogy háromszor belesétáltam. Ekkora túlsúllyal nem volt valami kellemes. Szenvedtem, de tudtam, hogy amit csinálok, biztosan hasznos. Következő alkalommal már picit többet kocogtam, és már csak kétszer sétáltam bele. Eleinte nem mertem hinni magamban, és megvető pillantásokat is kaptam bőven.

Fotó: facebook

Viszont 1 hónap elteltével észrevettem, hogy csökken a súlyom, és hogy a kocogást is egyre jobban bírom. Elkezdtem az apróságoknak örülni, mindig új és új célt tűztem ki a futásban. Alkalmanként néhány száz méter volt, amit növeltem, heti kétszer-háromszor kocogtam, mellette tartottam a cukormentes, szénhidrátcsökkentett étrendet.”

4 év alatt mínusz 40 kg!

A fejlődés egészen elképesztő volt és ahogy Bernadett növelte a terhelést, úgy lett egyre csinosabb is. Esetében abszolút igaz, hogy csak úgy repültek róla lefelé a kilók! „Rengeteg edzettem, egyre bátrabb lettem.

Fotó: facebook

2016 novemberében félmaratoni (21 km) távon, majd 2018 márciusában maratoni (42 km) távú futóversenyen mérettem meg magam. 2019-ben belekóstoltam az ultrafutás világába, méghozzá több 50 és 60 km-es távval, augusztusban már 80 km-es versenyen futottam, decemberben pedig egy 100 km-es távot vállaltam be. A futás megszállottja lettem én, aki 30 évig semmit nem sportolt! Számomra még mindig hihetetlen, ami történt velem.

Fotó: facebook

Ugyanakkor bizonyíték arra, hogy az ember bármire képes, ha nincsenek fizikai akadályai. Kitartás és céltudatosság kell hozzá, ez szerencsére kifejlődött bennem az elmúlt 4 év alatt. S hogy mi a tanulság? A túlsúlyon csodaszerek vagy csodadiéták nem segítenek. A fogyáshoz mindenkinek magában kell keresnie a megoldást. Én szerencsés vagyok, mert a futásban megtaláltam, és nemcsak lefogytam, de sokkal boldogabb is lettem.”

Fel kell állni a kanapéról!

Betti szerint a sport kikapcsol és egyensúlyban tartja a fizikai és lelki állapotot, ez pedig nagyon fontos a harmonikus élethez.

Fotó: facebook

„Mindenkinek, aki egy kicsit is rosszul érzi magát a bőrében, azt tanácsolom, hogy váltson életmódot, kezdjen el sportolni, legyen az gyaloglás, kutyasétáltatás, kerékpározás, tenisz, csoportos torna vagy bármilyen mozgásforma, csak álljon fel a kanapéról és induljon el!”

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?