Létrehozva: 2024.04.27.

Haragosokból újra barátok: Kibékült Fresh Andi és Szögeczki Ági

Fresh Andi és Szögeczki Ági két évtizede ismerik egymást, az első találkozásuk után szinte azonnal barátok lettek. Aztán történt valami, és két éven át egy szót sem szóltak egymáshoz. Egészen mostanáig...

Villányi Andi a kilencvenes évek egyik legsikeresebb női csapatának, a Fresh-nek volt az énekesnője, nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország ismerte őket és rajongott értük. Celebrendezvényeken rendszeresen összefutottak az akkori idők többi közszereplőjével, köztük a ValóVilág reality sztárjaival is, így ismerkedtek meg Szögeczki Ágival, aki a valóságshow harmadik szériájában szerepelt. A két fiatal lány azonnal megtalálta a közös hangot, mély barátság alakult ki közöttük, ami két évtizeden át tartott. Aztán jött egy életveszélyes betegség, és azzal együtt egy mélypont... 

Andi és Ági húsz évvel ezelőtt barátkoztak össze (Fotó: TV2)

Szórakoztató páros  

A két híresség az elmúlt években rengeteg közös programon vett részt, a szabadidejüket is együtt töltötték és nagyon sok műsorban szerepeltek. Az ő kettősük mindig garancia volt a jó szórakozásra, hiszen mindegy volt, hogy veszekedtek, vagy épp szerették egymást, minden mozdulatuk szórakoztató volt. Íme egy rövid részlet arról, hogy milyenek voltak a kamerák előtt: 

Valami elromlott 

Hogy Andi és Ági viszonya mikor és miért romlott meg, arról kevés információ áll rendelkezésre. A felek nem is beszélnek róla, de tény, hogy egy ideje nagyon eltávolodtak egymástól. Se telefonon nem keresték egymást, sem nem futottak össze bulikon. Mondjuk az is igaz, hogy Villányi Andi számára rendkívül nehéz, embert próbáló időszak volt az elmúlt két év... A mellrákkal folytatott harcáról sokszor mesélt már az énekesnő, ahogy arról is, hogy több barátjában is nagyot csalódott a betegsége alatt. Sokan felszívódtak a bajban ugyanis. Hogy pontosan kikről van szó, azt Andi nem osztotta meg a nagyközönséggel, így arról sem tudni, hogy Szögeczki Ági köztük volt vagy sem. Ami bizonyos: Fresh Andiban ma már nincs harag a régi barátnője irányába, sőt újra nagyon közel érzi magát hozzá. A békülésről Andi az Instagram-oldalán számolt be: 

„20 éve… 20 éve, hogy megismertem. Mindent megéltünk egymás mellett. Magasságokat, mélységeket, jó és rossz dolgokat. Ezer, meg ezer emlék, amik végig kísérik az életünket. Volt, hogy sírva fogtuk egymás kezét a bajban, volt, -számtalanszor-, hogy összeestünk a nevetéstől, tudtuk egymás titkait és mindig segítettük a másikat. A Mi kapcsolatunk soha nem volt rendhagyó. A legutóbb azt hiszem 2 évig nem beszéltünk egymással… Aztán jött egy telefon: “Szögeczki Ági vagyok”… egy pillanat alatt tűnt el a düh, a harag…nem voltak kérdések, nem volt számonkérés, csak tudtuk, hogy ott fogjuk most is folytatni, ahol abbahagytuk. 2 éve. Cucukám! “Kettes Ideg”-em! Jó, hogy újra itt vagy! Jó, hogy újra VAGY! (Ne bőgjél!)”

 

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott