Létrehozva: 2017.09.05.

Várpalotai tragédia: hihetetlen, hogyan került az extrém hintára a család

Nagy összefogás alakult ki azért a nyolcgyermekes családért, amelynek 18 éves tagja, M. Krisztofer súlyos balesetet szenvedett egy extrém körhintán Várpalotán. A fiú azóta is életveszélyes állapotban van.

Krisztofer édesanyja és lánytestvére is fenn ült a Várpalotai Napokon szombaton azon a forgó kalapácshintán, aminek karjai összecsattantak, emiatt többen is kizuhantak a hintából. Az édesanya és lánya horzsolásokkal megúszták, Krisztofer állapota viszont azóta is válságos, még altatásban van.

Változatlanul kritikus az állapota. Az intenzív osztályon fekszik, lélegeztetőgépen van

– nyilatkozta dr. Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója lapunknak.

Az üzemeltető fizeti az anya panzióját

Édesanyja Győrben, fia mellett szeretne lenni, ezért egy kezdeményezés indult a Facebookon. A megoldást a hinta üzemeltetője nyújtja. Greznár Attila megkeresésünkkor épp a győri kórház kijáratában állt, Krisztofert látogatta meg. Azt mondja, nagyon megható volt a családdal beszélni, egymás kezét fogták az édesanyával.

A kórháztól pár száz méterre kinéztünk egy panziót, azt mi álljuk mindaddig, míg szükség van rá. Az édesanya, aki elfogadta a segítségünket, sajnos most is magát hibáztatja a történtekért, azt mondta, neki kellett volna ott ülnie, ahol a fiúnak

– mondja Greznár Attila, a Happy New World Kft. ügyvezetője, a balesetet okozó hinta üzemeltetője.

Tiszteletjeggyel ültek fönn

"Krisztofer és lánytestvére már három kört mentek a kalapácshintán, amikor a 17 éves lány odament a gépet kezelő fiamhoz, megdicsérte a szerkezetet és azt mondta: sajnálja, hogy neki ott kell ülnie, biztosan unalmas lehet, ezért hoz neki egy kávét. A fiam annyira hálás volt neki, hogy három tiszteletjegyet adott ajándékba a családnak, ekkor történt a baleset" – mesélte megrendülve Greznár Attila a %Ripost%-nak.

Egy olasz alkatrész a hibás?

Az üzemeltető azt mondja, érthetetlen a szörnyű baleset: négyszeresen biztosított volt a szerkezet, ezért is nem esett le teljesen a kar, mert egy pluszmerevítő tartotta. A cégvezető szerint egy olasz cég által gyártott alkatrész lehet a hibás, amit egy kecskeméti vállalat forgalmazott. – "Hivatalos táblázatból néztük ki a paramétereket, nem házilag gyártott alkatrészt vettünk. Mérnöki számítások szerint egy karnak 40 tonnát kell elbírnia. Az olasz gyártmányú alkatrésznek viszont még biztosabbnak kellett volna lennie: 22 tonnával többet kellett volna bírni a kötelezőnél" – mondja Attila. Mikor megnézte a törött alkatrészt, látta, hogy a nemesített acél felülete rücskös, aminek egyenletesnek kellett volna lennie. Innen sejti, hogy ez okozhatta a balesetet, de a szakértői vizsgálatok csak ezután következnek.

origo.hu

Szörnyű tragédia: megállt a szíve, 43 évesen meghalt az olimpiai bajnok legenda

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

vg.hu

Azahriah óriási üzletbe fogott: kiderült, hogy cipőn kívül milyen más terméket dob még piacra közösen a Tiszával

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Az autóink helyett Karácsonyékat cseréljük le!

INSIDER

Ez a teendő kullancscsípés esetén - van, amit nem érdemes elhibázni!