Létrehozva: 2019.11.05.

Újabb sikeres összefogás, megmenekülhet az agydaganatos magyar édesanya

Felcsillant a remény: Pesti Csilla, a másfél éves Panna agydaganattól szenvedő anyukája mégis felnevelheti annyira várt kislányát! A házaspár hét évet várt a gyermekáldásra, ám a szülés után az anyánál agydaganatot találtak. Az álom, hogy a megoldást jelentő, 30 milliós németországi beavatkozás összejöjjön, adományok útján most valóra vált.

 

„Ez egy csoda, ami most történik, minden megváltozott!„ – kezdte a Ripost-nak Pesti Ferenc. A férfi meghatottan mesélte el lapunknak, hogy a sok szeretet, támogatás, amit kaptak, eredményt hozott. Felesége, Csilla két nap alatt elvesztette beszédkészségét a glioblastoma multiforme (GBM) nevű betegség okozta agydaganat miatt. Mivel a daganat teljes egészében nem eltávolítható, a betegek túlélési esélye általában másfél év. Létezik azonban egy 30 millió forintba kerülő külföldi kezelés, ami reményt adhat. Ám azt, a csillagászati ára miatt a Pesti család nem tudta kifizetni, így gyűjtést indítottak a Facebookon néven. Két és fél hét alatt összegyűlt az összeg, amivel az édesanya új esélyt kapott az életre.

„Talán tényleg felnevelhetem Pannát és talán tényleg jó anya lehetek! Annyi éven át álmodtam erről! Boldogság, belső, bizsergető, felszabadító, hihetetlen boldogság költözött belém. Fel akarnak törni belőlem az érzések, minden másodpercben örömkönnyekben, ölelésben, táncban, ujjongásban, imákban, hálában... Földöntúli boldogság és csodás nyugalom szállt rám” – írta le érzéseit, reményeit az édesanya.

„Rengeteg energiát adtak az emberek, nagyon hálásak vagyunk. Húsz milliónál már reménykedtünk, hogy tényleg sikerülhet, és amikor a teljes összeg meglett, elképesztő mennyiségű örömüzenetet kaptunk. Pont, mint szilveszterkor, amikor jönnek a köszöntések és kezdődik a boldog új év. Most mi is felhőtlenül boldogok vagyunk, száznyolcvan fokot vett az életünk. Csak mosolyogtunk és nevettünk napokig, sőt még most is. Alig hiszem el, ez egy igazi valóra vált álom! – lelkendezik a családfő.

A család máris kiutazott Kölnbe, és megkezdődött Csilla kezelése, ami várhatóan 8 hónapot vesz majd igénybe. Az orvosok azt remélik, hogy az anyuka szervezete jól reagál a kezelésekre, de még néhány hónapot várni kell arra, hogy a daganat mérete csökkenni kezdjen.

„Négyhetente kell Kölnbe utaznunk, a magyarországi kemoterápiás kezelések után, így ingázunk. A kezelések után jelentkezik Csillánál némi mellékhatás: fejfájás és szédülés tör rá, de húsz perc után szerencsére elmúlik. Nagyon jól bírja, jól viseli, a feleségem egy igazi hős„ – mesélt a részletekről a Ripost-nak Ferenc.

Pávát, libát is felajánlottak a jótékony licitre

Aki tudott, segített a családnak: jótékonysági estet szerveztek, a férfi szülőfalujában jótékonysági retródiszkót rendeztek, gyűjtődobozokat helyeztek ki. Licitoldal is indult: volt, aki a libáját vagy egy pávát ajánlott fel, más egy ingyenes utazást Luxemburgba. A pénzbeli támogatáson túl pedig rengeteg szeretetet is kaptak, számtalan biztató üzenettel, amit a család úgy próbál meghálálni, hogy bárkinek, aki hasonló helyzetbe kerül és kérdése van, örömmel segít. Fontosnak tartják, hogy minden egyes üzenetre válaszoljanak, erre akár napi több órát is rászánnak.

origo.hu

Kilenc döbbenetes ok, hogy mitől romlik a látásunk

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

mindmegette.hu

Kálvinista mennyország, az elfeledett, laktató túrós sütemény, ami édes másodiknak is kiváló

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Az autóink helyett Karácsonyékat cseréljük le!

INSIDER

Ez a teendő kullancscsípés esetén - van, amit nem érdemes elhibázni!