„Sosem felejtem el a vérben úszó szobát és édesapám holttestét” – rémálmok gyötrik a tokodi férjgyilkos gyerekeit

Súlyos és fájdalmas döntéseket kellett meghoznia annak a tokodi családnak, amelynél tíz nappal ezelőtt borzalmas tragédia történt. Egy nő albérletükben szíven szúrta a férjét. Gyerekeik arra értek haza, hogy D. Eleonóra véres késsel a kezében apjukon fekszik és artikulátlanul ordibál.

Pár perccel később az ittas asszony felugrott, ruhát cserélt, és megpróbált elmenekülni a helyszínről. Gyerekei azonban nem engedték ezt, utánairamodtak és megakadályozták a szökését.

„Amikor megláttuk, hogy anyánk mit csinált, azonnal tudtuk, hogy nincs tovább, számunkra ő többé nem létezik. Elvette tőlem és a testvéreimtől az édesapánkat, erre nincs bocsánat.

Azóta is rémálmok gyötörnek, szinte aludni sem tudok, annyira kikészített apánk elvesztése és amit láttam. Sosem felejtem el a vérben úszó szobát és édesapám holttestét.

Félek, hogy lelkileg soha nem épülök fel ebből a tragédiából. Megfogadtuk, hogy soha többé látni sem akarjuk, ránk ne számítson a rá váró börtönévek alatt. Mostanra picit megnyugodtunk, átgondoltuk a dolgokat, és arra jutottunk, hogy az életünkbe és szívünkbe továbbra sem engedjük vissza, egyszer azonban még találkozni akarunk vele. Amennyiben lehetséges, kérünk egy, de csak egyetlenegy beszélőt, és ott megkérdezzük tőle, hogy miért oltotta ki apánk életét. Amint a választ megkapjuk, egy életre elfelejtjük ezt a nőt. Sajnos így kell fogalmaznom, mert nekünk nemcsak az édesapánk, hanem az édesanyánk is meghalt” – árulta el a megdöbbentő tragédia néhány részletét ifjabb Molnár Ferenc.

A Vasárnapi Blikk információi szerint D. Eleonóra és férje, Molnár Ferenc a tragédia előtt nem kevés bort ivott, majd összevesztek valamin, a felbőszült asszony ott egy késsel vetett véget a szóváltásnak. A helybéliek elmondásából kiderül, hogy a pár szinte mindennap felöntött a garatra, legtöbbször kannás borral a kezükben látták őket az utcán sétálni. Albérletüket egyáltalán nem tartották rendben, a ház kertje valóságos lomtár volt. Amit összeszedtek, azt ott ledobták, és többé nem nyúltak hozzá. A hangos mulatozások sem álltak tőlük távol, az italozást mindig ordító zene kísérte.

„A gyilkosság előtt nem sokkal még ott voltam náluk, vidáman beszélgettünk, semmi gond nem volt. Aztán eljöttem, hogy meglátogassam a kisgyerekemet, és akkor hívott az egyik testvérem, hogy anyánk zokogva mondta neki a telefonba, hogy mit csinált. Bevallom, soha nem volt jó anyánk, hiszen miatta kerültünk intézetbe, mostanában is csak apu miatt látogattuk őket. Sosem kaptunk tőle szeretetet. Édesapánk temetése május 6-án lesz Dorogon, a városi temetőben. A testvéreimmel megegyeztünk: bár korábban úgy gondoltuk, hogy eljöhet, most mégis úgy érezzük: semmiképpen nem engedjük oda anyánkat, kérvényt akarunk írni a börtönbe, hogy akkor se engedjék ki, ha ő kéri. Nincs helye közöttünk, amikor édesapánkat az utolsó útjára kísérjük” – mondta határozottan ifjabb Molnár Ferenc.