Létrehozva: 2019.04.11.

Kirúgták a filozófust, mert igazat mondott

Szerda délután robbant a nemzetközi sajtóban az a hír, miszerint Roger Scruton világhírû brit konzervatív filozófust kirúgta, valamint elhatárolódott tõle a jelenleg hivatalban lévõ konzervatív kormány.

Roger Scruton főbenjáró és megbocsáthatatlan bűne pedig a következő volt:

többek között őszintén elmondta, hogy mit gondol a világról, Orbán Viktorról, Magyarországról és Soros Györgyről.

Ez pedig a "fejlett Nyugaton" – ami elvileg a sokszínűség, az elfogadás, a tolerancia és a megértő álláspontok olvasztótégelyének mindenkori szimbóluma – túl soknak bizonyult. Olyannyira, hogy Scrutont kirúgták a brit építésügyi minisztérium bizottságából, majd ezt követően a kormány is elhatárolódott tőle.

Scruton Soros György magyarországi munkásságával kapcsolatban ezt mondta:

"aki úgy gondolja, hogy nincs Soros-birodalom Magyarországon, az nem vette figyelembe a tényeket”.

A migrációról pedig ezt:

"a magyarok rendkívül megrettentek a közel-keleti hatalmas muszlim törzsek hirtelen inváziójától”.

Ezeket a gondolatokat azonban a nagyon demokratikus Nyugaton, ezen belül Nagy-Britanniában tilos kimondani, a valóságról beszélni lehetetlen. Legalábbis - mint a példa bizonyítja - következmények nélkül.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Németország háborús lázban ég, a Bild szerint Putyin már döntött a támadásról

KÜLFÖLD

Háborús pszichózis: újra napirendre került a repüléstilalmi zóna bevezetése Ukrajna fölött

KÜLFÖLD

Szívszorító, hogy éreznek az eltűnt Maddie szülei: most lenne 21 éves a kislány

KÜLFÖLD

A mentők már semmit sem tehettek, 50 éves nő halt meg balesetben