Létrehozva: 2018.07.02.

Nyár végére befejeződnek az M44-es leghosszabb szakaszának földmunkái

Tiszakürt és Kondoros között már a keresztezõ vasúti felüljárókat építik, rövidesen pedig indul a munka a Lakitelekig tartó szakaszon is.

A tervek szerint halad az M44-es gyorsforgalmi út építése Kondoros és Tiszakürt között - közölte a Békés megyei Csabacsűdön Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője hétfőn. A Békés megye fejlődése szempontjából stratégiai jelentőségű útszakaszon a nyár végére befejeződnek a nagy földmunkálatok, megszűnik a hatalmas teherforgalom, így lényegesen biztonságosabb lesz közlekedni a 44-es főúton.

Már épülnek az új út nyomvonalát keresztező vasúti pályák felüljárói, Csabacsűdnél például a már elkészült pillérekre hétfőn elhelyezik az áthidaló elemeket. A Hármas-Körösre tervezett hídon folyik a fémszerkezetek hegesztése, és várhatóan a nyár végén a hídpályát is beépítik. Ezt egy szerkezetben készíti el a kivitelező Hódút Kft., és úgy csúsztatja a folyó fölé.

A 66 kilométeres útszakasz, melynek átadása 2019 harmadik negyedévére várható, az alábbiak szerint valósul meg:

  • a Tiszakürt és Kunszentmárton közötti 20,5 kilométeren a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. dolgozik,
  • Kunszentmárton és Csabacsűd között (20,5 km) az EuroAszfalt Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Soltút Kft., A-Híd Zrt. alkotta konzorcium építkezik,
  • Csabacsűd és Kondoros között (20,4 km) szintén a Duna Aszfalt és a Hódút a kivitelezők.
  • Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője tájékoztatott, hogy rövidesen megkezdődnek a Tiszakürt és Lakitelek közötti pálya kivitelezési munkálatai is, itt december óta keresik a kivitelezőt. A 9,9 kilométer hosszúságú út nettó 50 milliárd forintba kerül, de ez tartalmazza a Tiszán építendő kétszer két sávos híd megépítésének a költségét is.

    origo.hu

    Poloska Peti offon van - videó

    borsonline.hu

    „Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők

    vg.hu

    Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

    ripost.hu

    Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

    origo.hu

    Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

    ripost.hu

    Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

    videa.hu

    Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

    life.hu

    Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

    ripost.hu

    Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

    MANI

    Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

    MANI

    Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

    MANI

    Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal