Létrehozva: 2016.10.23.

Pókinvázió fenyeget. Így vedd fel a harcot!

A legtöbb ember retteg a pókoktól, de ez az ízeltlábúakat cseppet sem zavarja, szívesen költöznek be a lakásokba. Néhány trükkel azonban kilakoltathatjuk õket!

A szekrény mögött, a plafon sarkában, a padláson vagy az ágy alatt – a pókok bárhol képesek otthonosan berendezkedni. Az invázió a tél közeledtével felerősödik, hiszen a nyolclábúak a hideg elől a lakásunkba menekülnek – kivéve, ha bevetjük a következő trükkök egyikét!

 

Illóolajok

Egy kis borsmenta vagy eukaliptuszolajjal nem csak illatossá varázsolhatjuk a lakásunkat, hanem pókmentessé is. Ezt a két illatot ugyanis egyáltalán nem bírják. Érdemes tehát naponta pár cseppet a párologtatóba csempésznünk, vagy akár vízzel hígítva végig is spriccelhetjük vele a nyílászárók környékét.

De eredményes lehet a teafa, a rózsa, a fahéj, a citromfű vagy éppen a levendula illatú illóolaj is – a pókok ezekért sem rajonganak!

Ecet

Annak, aki nem szereti az illóolajok illatát, remek helyettesítő lehet az ecet is. Vízzel elkeverve ezt is a nyílászárók környékére kell spriccelni – a lakkozott felületekkel viszont vigyázzunk, ezeknek árt az ecet!

 

Evés után rend

A morzsák mágnesként vonzzák a pókokat, miután elfogyasztják a maradékunkat, szívesen rendezkednek be a közelben. Étkezés után mindig takarítsuk el a morzsákat az asztalunkról és a kenyérpirítóról is. Ha pókhálóra bukkanunk, azonnal tüntessük el, mielőtt a pók elkezdene lepetézni!

Szúnyogháló

Egy pontosan az ablakkeretre simuló szúnyogháló elzárja a pókok egyik legfőbb vonulási útját. Ha pedig az ablakaink nem zárnak jól, érdemes betömni az apróbb lyukakat is – a pókok ugyanis könnyen átjutnak ezeken. Ugyanez igaz a falakon, padlón található repedésekre.

 

Rend a lelke mindennek

A pókok rajonganak minden résért és repedésért, amiket ha a szétszórt holmi eltakar, csak akkor veszünk észre, mikor kelletlen „lakótársaink” már pókhálók tömkelegével szőttek be. Pakoljuk el a ruháinkat a földről, a szemetet csak a kukába dobjuk, és ha megtelt a szemetes, ürítsük ki – így már nem is olyan vonzó a lakásunk a pókok számára!

Ugyanez igaz a kertre is – ha van, itt is tartsunk rendet! Egy-egy farakás, használatlan kaspó vagy éppen felfutó, gondozatlan borostyán tökéletes ideiglenes szállást jelent a pókoknak – akik itt csak arra a pillanatra várnak, hogy beszökhessenek a meleg szobákba!

Narancs

Bármennyire kellemes az illata számunkra, a pókok nem bírnak semmilyen citrusfélét. Ha narancsot eszünk, érdemes a héját az ablakokba, radiátorokra tenni – ez egyrészt kint tartja a pókokat, másrészt természetes illatosítóként is működik. A narancshéj pókűző hatása legalább 24 órán át tart.

 

Macska

A macskák természetes vadászösztönüktől hajtva elfognak minden pókot a lakásban, amire rábukkannak. A házi kedvenceknek ez jó szórakozás, a pókok pedig szépen-lassan megtanulják, hogy a „házőrzővel” nem érdemes próbálkozni.

Menta és levendula

Érdemes egy-egy tövet az ablak közelébe ültetnünk ezekből az erős illatú növényekből. Az erős szag ugyanis taszítja a pókokat – nekünk viszont remek fűszernövényeink lesznek így!

Ha nem szükséges, ne világítsunk

Õsrégi tény, hogy a rovarokat vonzza a fény – ugyanez igaz a pókokra is. A fényt ugyanis a meleggel párosítják, így első dolguk, hogy megpróbáljanak bejutni a kivilágított szobába. Ha a nappaliban üldögélünk, ne hagyjuk égve a lámpát a konyhában és a hálószobában is, mert nemsokára kellemetlen élményekben lehet részünk…

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LEHÚZÁS

Így lehet megúszni az online piacteres csalásokat!

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!