Létrehozva: 2015.07.11.

Bőrgyógyász riadó! Rákkeltő az új nyári divatőrület!

Ne kockáztasd az életed egy Instagram-posztért, és azt se hagyd, hogy a gyereked kísérletezzen vele!

A nyár trendje kétségtelenül a naptetkó!

Lelkes tizen- és huszonévesek ezrei posztolják naponta az Instagramra és a Facebookra, milyen mintát sikerült magukra égetniük a strandon. A „műalkotás” úgy készül, hogy a fiatalok mintákat rajzolnak magukra a naptejjel, míg a többi bőrfelületet védtelenül hagyják, így a napbarnított bőrön fehéren marad a „tetkó”.

A bőrgyógyászok viszont megkongatták a vészharangot. Az már eddig is tudtuk, hogy leégni nagyon ártalmas, és ezen az sem változtat, ha az ember divatból teszi. A sok napsugárzás kiszárítja és rettentően öregíti a bőrt sőt még a DNS-t is károsítja. A leégés fájdalmas, hámlik, sőt, végső soron akár bőrrákot is okozhat. A kutatások szerint akár már 5 gyerekkori leégés is 80 százalékkal növelheti későbbi életkorban a melanoma kockázatát.

Tudjuk, hogy a tizenéveseket nehéz visszatartani a divatőrületektől, de próbáld meggyőzni a gyereked, hogy egyetlen Instagram-posztért nem érdemes kockáztatni. Inkább kenje be magát mindenhol alaposan, majd ragasszon fel egy lemosható aranytetkót – az is legalább ilyen divatos, viszont veszélytelen.

Ha pedig mindenképp naptetkóra vágyik, mondd neki, hogy csinálja ésszel. Kenje be magát mindenhol magas faktorszámú naptejjel, majd ragasszon magára egy különleges alakú matricát. Az eredmény így halványabb, mégis látványos lesz, és a védelemről sem kell lemondania. De ez se legyen ok arra, hogy egész nap, különösen pedig a déli órákban a napon heverésszen.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el