Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.15.

Vigyázz! Veszélyes betegségeket kaphatsz a karácsonyfádtól!

Az egészségügyi szakemberek figyelmeztetnek: légy résen, amikor fát vásárolsz és viszel haza.

New York egészségügyi tisztviselői hívták fel a figyelmet egy olyan veszélyre, melyet nekünk sem árt elővigyázatosságból megfogadnunk, mert ijesztőbben hat, mint ahogyan valaha is gondoltuk. Azt állítják, hogy amikor tartósan 5 fok alá esik a hőmérséklet, akkor hibernált, efölötti hőmérséklet esetén pedig aktív állapotban tudjuk lakásunkba bevinni a karácsonyfával együtt a kullancsokat. Ez pedig igencsak veszélyes, hiszen akár Lyme-kórt is terjeszthetnek ezek az apró állatok.

Ráadásul nem csak ők okozhatnak kellemetlen meglepetést. A fákon pókok, atkák és más rovarok is megbújhatnak, melyek aztán a meleg lakásban újra aktív életet kezdenek élni, csípéseket és fertőzéseket hordozhatnak, még rosszabb esetben pedig akár szaporodni is kezdhetnek. A szakemberek szerint éppen ezért mindazok, akik műfenyő helyett az igazit szeretnék nappalijukban tudni, jó, ha elővigyázatosak.

Már az is elég, ha jó alaposan átrázzuk a fát, mielőtt otthonunkba visszük,

ha pedig biztosra akarunk menni, akkor nagy sugarú vízzel is átlocsolhatjuk, majd száradás után egy alapos megrázás már végleg biztonságossá teszi a fa érkezését.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

4+1 ok, amiért a fokhagyma a legjobb barátod