Létrehozva: 2016.05.23.

Mégsem baj, ha sós az étel! Megelőzheted a szívinfarktust!

Egy új, ám ellentmondásos kutatás szerint egyáltalán nem tesz jót a szívnek, ha túl kevés sót eszel. A végletekig visszafogott sófogyasztás ugyanis növelheti a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

Szerző Ripost

Régóta tudjuk, hogy a túlzott sófogyasztás árt a szívnek, és növeli az infarktus, valamint a stroke kockázatát. Ám az új tudományos bizonyítékok arra utalnak, hogy ennek az ellenkezője is igaz lehet, vagyis a túl kevés só fogyasztása sem egészséges – legjobb tehát az arany középút.

A Lancet című neves tudományos folyóiratban közzétett kutatás heves érzelmeket váltott ki a világ tudományos közvéleményében: voltak, akik azonnal egyet nem értésüket fejezték ki, mások pedig megkérdőjelezték a vizsgálati módszereket.

A kanadai Mcmaster University és a Hamilton Health Sciences kutatói 49 országban több mint 130 000 ember adatait vizsgálták, és azt igyekeztek kideríteni, hogy a sófogyasztás és a halálozás, a szívbetegség, valamint a stroke kapcsolata más-e a magas vérnyomással küzdőknél, mint a normál vérnyomásúaknál.

Az eredmények azt mutatták, hogy a túl alacsony sófogyasztás a szívroham, a stroke és a halálozás gyakoribb előfordulásával járt együtt, mint átlagos sóbevitel esetén.

A WHO egyik táplálkozástudományi szakértője, Prof. Francesco Cappuccio éles kritikával illette a kutatást, főleg azt, hogy a sóbevitelt a kutatók a reggeli vizelet elemzése alapján értékeltek. Más tudósok is a korábbi nézet mellett álltak ki: e szerint a sóbevitel csökkentése jó hatással van a szív és az érrendszer egészségére.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el