Létrehozva: 2017.09.20.

Így segít a pokoli másnaposságon a mobiltelefon

Durva fejfájás, émelygés, körülbelül a hátad közepére kívánod az idiótát, aki feltalálta az alkoholt. Ismerõs? A mobilappok korában erre is megoldást nyújt a telefonod, ezt figyeld!

Mindenkinek van olyan ismerőse, aki a legdurvább ivászat után se lesz másnapos, simán felkel a házibuli reggelén, és csodálkozik, hogy a többiek miért nem takarítanak vele. Sokaknál ez genetikai adottság, de akadnak olyanok is, akik megteszik a szükséges óvintézkedéseket még a buli alatt, hogy másnap ne legyenek (nagyon) rosszul.

Másnap reggel ugyanis már nem sok mindent lehet tenni a szenvedésen és a házi praktikákon kívül (amik valamennyire enyhíthetik a szenvedést); ellenben ivászat közben nagyon is lehet enyhíteni a káros következményeket. Először is tanácsos nem keverni egymással a különféle alkoholokat, vagyis a sör és feles kombinációt és egyéb meredek dolgokat sürgősen felejtsd el. Emellett rengeteget számít, hogy mennyi vizet veszel magadhoz a szesz mellé.

Ha nem akarsz vacakolni azzal, hogy még a vízivásra is figyelj, akkor neked találták ki a másnaposság elleni mobilappot. Az iPhone-ra letölthető alkalmazás olyan, mint egy napirend program, csak ez a folyadékbevitelre figyelmeztet meghatározott időközönként. Jacob Catalano, az app 23 éves fejlesztője azt mondta, bár rengeteg alkalmazás létezik, amik a folyadékpótlást célozzák, azokat nem a másnaposság megelőzésére tervezték. Az övé abban különbözik tőlük, hogy eszméletlen idegesítő mennyiségben küld provokatív figyelmeztetéseket, hogy igyál vizet is az alkohol mellé.

Ugyanis az egyik legdurvább másnaposság-tünet a kiszáradás, így ha elég folyadékot iszol, legalább ez nem fog gyötörni. És bár gyakrabban kell mosdóba menned, abszolút megéri a dolog. A buli elején állítsd be, hogy az app milyen időközönként figyelmeztessen a vízivásra; nyilván függ attól is, mit és mennyit tervezel inni, vagy tervezel-e egyáltalán bármit ezzel kapcsolatban. Egy csendes esti beszélgetős borozáshoz talán nem is lesz szükséged rá, viszont egy ütősebb legénybúcsún, vagy egy erős csajos elhajláson, egész napos ivászaton már hasznos lehet. Enyhítsd a másnapi fájdalmat előre, a telefonod segít.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el