Létrehozva: 2017.12.08.

Most kiderül az igazság: Ezért nagyobb a nők egyik melle, mint a másik

A nõi mellek olyanok, mint a hópelyhek - nincs köztük két egyforma. Még akkor sem, ha ugyanaz a viselõjük, hiszen a legtöbb nõnek az egyik melle kicsit nagyobb, mint a másik. De mi lehet ennek az oka?

A szakértők szerint a női mellek csak nővérek, de nem ikrek – vagyis nagyon ritka, hogy valakinek teljesen egyforma legyen a két melle. Lehet, hogy csak árnyalatnyi közöttük a különbség, de lehet, hogy nagyon is feltűnő, még az is előfordulhat, hogy egy nőnek egy vagy két kosárméretnyi különbség van a két melle között. De vajon miért?

Nos, a két kezünk, lábunk, fülünk sem teljesen egyforma, miért lenne akkor az a két mellünk? Ebben az öröklésnek is nagy szerepe van: akinek az édesanyja és a nagymamája is panaszkodott a mellei közötti különbségre, annak valószínűleg magának sem lesz teljesen egyforma a két melle.

De a folyamatban a hízás és fogyás is komoly szerepet játszik. A mellekben ugyanis sok a zsírszövet, nem csoda hát, hogy a méretüket erősen befolyásolja, ha változik a súlyod. Azt biztosan észrevetted már, hogy ha fogysz vagy hízol, akkor egyes testtájaidat ez jobban érinti, mint másokat.

Az is előfordulhat, hogy valamilyen mozgásszervi probléma, például gerincferdülés az oka a mellek aszimmetriájának, ez azonban ritkább, mint az előző két magyarázat.

Az, hogy a melleid nem egyformák, teljesen normális. Ám ha hirtelen változást tapasztalsz, például az egyik melled viszonylag rövid idő alatt megnő, azzal igenis foglalkozni kell, és orvoshoz kell menni vele. Persze ez sem jelent minden esetben daganatot, de jobb, ha egy szakértőnek is megmutatod.

origo.hu

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

mandiner.hu

Kicsoda „Peng mama”, Kína first ladyje?

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Teljes útzár az egyik legforgalmasabb magyar autópályán, brutális tömegbaleset történt

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

Most érkezett: idegen életre utaló jeleket találtak a világűrben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el